U8: Debrecenben jártunk

U8-as korosztályú együttesünk a mögöttünk hagyott hétvégén Debrecenbe utazott, ahol a Karnevál Kupán vett részt.
A torna most is nemzetközi volt, így az egri csapat is megmérkőzhetett más ország csapataival.
Együttesünk az “A” csoport ötödik helyét szerezte meg, ahol három győzelmet aratott – többek között az Academia Viitorul gárdáját is legyőzve.
Az ezüst ágon, végül a második helyre futott be, a DVSC csapata mögött.
Csapatunk:
Roszkos Vencel, Tóth Milán, Adamovich Vencel, Husonyica Bence, Kovács-Kolozsvári Konrád, Labanc Vince, Ficzere Botond, Kiss Csanád.
Szöllősi Richárd vezetőedző értékelése:
“Hétvégén részt vettünk a Karnevál Kupán, ahol az U8-as csapatunk igazi bajnokként küzdött! A gyerekek lelkesen, sportszerűen és hatalmas szívvel játszottak minden mérkőzésen. Büszkék vagyunk rájuk, hiszen nemcsak szép megoldásokkal és gólokkal örvendeztettek meg minket, hanem igazi csapatként, egymást segítve és támogatva szerepeltek. Gratulálunk minden játékosomnak, csak így tovább, srácok!”