U14: Ezúttal Salgótarjánban léptünk pályára

U14-es korosztályú együttesünk a felkészülés jegyében a harmadik gyakorló mérkőzését játszotta le.

Ezúttal a szintén tehetségközpont, Salgótarján otthonában arattunk győzelmet.

Seres Bence vezetőedző értékelése:
“Az eddig tanultakat labdaszerzésben és labdabirtoklásban is visszaláttam.  Külön öröm számomra, hogy fel merjük vállalni a kockázatot, és egy szép, látványos focit próbálnak a játékosok a pályán véghez vinni.  Helyzetkihasználásunk a mai nap már egy fokkal jobb volt, viszont még mindig van hova fejlődnünk benne. Habár az eredmény másodlagos, örülök, hogy győztesen, jó hangulatban fejeztük be a mérkőzést!”

Vélemény, hozzászólás?