NŐI NB2: Szenzációs győzelem a rangadón

Női NB2-es labdarúgó csapatunk a forduló rangadóján a Budafok vendégeként lépett pályára. A részletes jegyzőkönyv ellenfelünkre kattintva érhető el.
A hazai csapat az egyik bajnokesélyesnek számít, így nehéz találkozóra számíthattunk, ráadásul idén még veretlenek voltak a budafokiak. Nehezítette a helyzetünket, hogy meghatározó játékosok is hiányoztak a keretből – többek között Végh Katalin, Bíró Petra és Bartók Jenni is.
A találkozó elején mindkét csapat előtt adódott egy-egy helyzet, ami kimaradt, ezt követően azonban mezőnyjáték folyt és picivel több helyzetet sikerült kialakítanunk. Először Pócs Réka szerzett labdát, majd használta ki a lehetőségét, ezáltal megszerezve első felnőtt bajnoki gólját, majd Kota Szabina oldott meg remekül egy helyzetet, így két gólos előnnyel vonultunk a szünetre.
A második játékrészre még határozottabbak voltunk, kevés területet hagytunk a hazaiaknak. Előbb a Jakab Zsófia által kiharcolt büntetőt értékesítette Kota Szabina, majd Kovács Nelli beadását fejjel juttatta a hálóba Pintér Petra. A találkozó végén egy remek egyérintős játék után Bagó Dóra állította be a végeredmény.
Magabiztos sikerünkkel fontos három pontot szereztünk és megőriztük helyünket a tabella élén.
Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“Kiegyensúlyozott, magabiztos, jó teljesítmény nyújtottunk. Nem ez a legjobb játékunk, de sem az eredménnyel, sem a mutatott játékkal nem lehetek elégedetlen. Kiváló csapat otthonában sikerült megnyernünk ezt a rangadót, ami fontos három pont.”
A csapat legközelebb 2025. október 04-én 18:00 órától a DVTK élvonalbeli együttesét fogadja a Magyar Kupa legjobb nyolc közé jutásért.