NB3: Pont nélkül maradtunk

NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság kilencedik fordulójában a DVSC II. csapatát látta vendégül. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

Az első félidő közepén a vendégek először egy remek egyéni megoldás, majd egy remek helyzetfelismerésnek köszönhetően négy perc alatt szereztek két gólos vezetést.

A második játékrészre azzal a céllal jöttünk ki, hogy megpróbáljuk a találkozót megfordítani, azonban a hatvanhatodik percben Bukrán Eriket kiállította a játékvezető – így nem csak a gólokban, hanem a létszámban is hátrányba kerültünk. A kiállítás követően a mindösszesen 17 esztendős Racsek Zoltán állt a kapuba, aki ezzel először lépett pályára felnőtt csapatunkban.

A debreceniek végül érvényesítették az előnyüket és elvitték mindhárom pontot.

A találkozó videós összefoglalója IDE kattintva érhető el.

Simon Antal vezetőedző értékelése (heol.hu):
“Remekül kezdett a DVSC és félóra alatt kétgólos előnyre tett szert. A félidőben abban bíztam, hogy a cseréknek köszönhetően a szünet után sikerül majd újítani és vissza tudunk jönni a meccsbe, de a kiállítás végleg megpecsételte a sorsunkat. Onnan már a szépítésre sem volt esélyünk.”

A csapat legközelebb 2025. október 05-én 11:00 órától a DEAC vendégeként lép pályára.

Vélemény, hozzászólás?