FUTSAL NB3: Tisztes helytállás az esélyesebb otthonában

Futsal NB3-as csapatunk megkezdte szereplését a bajnokságban, mely során Nagykátára utazott, ahol a Jász Futsal otthonában lépett pályára. A találkozó részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

Csapatunk célja a férfi futsal szakág elindítása mellett, az edzői közösség erősítése – tekintettel arra, hogy a csapat tagjait a klubban dolgozó személyek alkotják.

Mindezek tükrében nem a legkönnyebb ellenféllel nyitottunk, hiszen a hazaiak szeretnék a bajnokságot megnyerni. Ehhez párosult az igen magas létszámuk is, hiszen a mérkőzés előtt keretet kellett hirdetniük.

Mindezektől függetlenül remekül helyt álltak az egri fiúk, hiszen szoros és küzdelmes első félidőt produkáltunk. Sajnos a második játékrészben rövidzárlat következett be, amely alatt négy perc alatt hat gólt kaptunk, így hiába a bajnoki nagy részében mutatott remek játék, nem tudtunk pontot rabolni.

A csapat legközelebb 2025. október 09-én 20:20 órától a Tápiószőlős csapatát fogadja a PVG-ben.

Vélemény, hozzászólás?