NB3: Pont nélkül maradtunk Sényőn

NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság tizenkettedik fordulójában a Sényő FC-ZMB Building vendégeként lépett pályára. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Nem ígérkezett könnyűnek a feladat, hiszen remek formába került a szabolcsi gárda. Az első komolyabb helyzetig a tizenötödik percig kellett várni, amikor a hazaiak támadója lefordult a védőjéről és tizenhat méterről a rövid sarokba lőtt.
Néhány perccel később egyenlíthettünk volna, azonban egy szélről remekül érkező beadásról lemaradtunk, így nem sikerült azonnal egalizálnunk.
A harminckilencedik percben egy hosszú indítást követő szerelést látott szabálytalannak a játékvezető, melyet értékesítettek a hazaiak.
A szünetet követően nem sikerült a felzárkózás és a vendéglátók a játékrész közepén a harmadik góljukkal lezárták a találkozót.
A mérkőzést videós összefoglalója IDE kattintva érhető el.
Simon Antal vezetőedző értékelése (heol.hu):
” Az első félidőben mindkét csapat felvállalta a bátor támadójátékot, itt is ott is adódtak helyzetek, ám míg ezeket mi kihagytuk, a hazaiak kétgólos előnyre tettek szert. Ez alapjaiban meghatározta a második félidei játékot. A sényőiek a biztos vezetés birtokában megnyugodtak, mi pedig mentünk az eredmény után, de nem sikerült szépíteni.”
A csapat legközelebb 2025. október 26-án 13:00 órakor a Hatvan együttesét látja vendégül.