NŐI FUTSAL NB1: Legyőztük a Nagykanizsát
Női futsal NB1-es csapatunk a bajnokság kilencedik fordulójában a Nagykanizsa együttesét fogadta. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
A bajnokira készülődve váratlan esemény zavarta meg a csapatot, hiszen a hivatalos tájékoztatásunk ellenére, ellenfelünk “félútról” jelezte, hogy olyan felszerelésben érkezik, mint amiben mi terveztünk pályára lépni…
Mindettől függetlenül jól álltunk bele a találkozóba, hiszen két perc alatt három ziccerünk is akadt, de ki is maradtak, majd egy kontrát végig vittek a vendégek és megszerezték a vezetést, ami után görcsössé vált a játékunk és semmi nem jött össze, így nagykanizsai előnnyel mehettünk pihenőre.
Ha valaki szerette volna hallani a félidei eligazítást, annak nem kellett bemenni az öltözőbe, hiszen az edzői észrevételeket máshol is nyomon lehetett követni…
Ennek meg is volt az eredménye, hiszen a második játékrészben már az “igazi” Eger lépett pályára. Rögtön a kezdés után Pintér Petra parádésan cselezte ki a kapust és hiába szabálytalankodtak vele – a labda a kapuban kötött ki. Még ugyanabban a percben egy mintaszerű “futsal” támadás végén Jakab Zsófia érkezett a hosszú kapufánál és emelt a léc alá – egy percen belül átvettük a vezetést. A csapat szerencsére nem állt meg. Nem sokkal később egy oldalberúgást követően Végh Diána, majd kicsivel később Végh Katalin lőtt a kapuba. Veres Vivien gyönyörűen cselezte ki ellenfelét, majd tizenötméterről bombázott a kapuba, így már négy gólos volt az előnyünk. Csapatunk nem állt meg, sorra dolgozta ki helyzeteit. Ellenfelünk a második játékrészben helyzetet sem nagyon tudott kialakítani, így végül 5:1-es sikerrel szereztük meg a három pontot.
Ezen a mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban a tizenöt esztendős Csengeri Lili. Az NB1 góllövőlistáját továbbra is Pintér Petra vezeti, míg Kota Szabina a hatodik helyen áll.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“A mérkőzés elejétől kezdve sokkal nagyobb koncentrációra van szükségünk. A kapott gól után érthetetlenül elkezdtünk izgulni, hogy most mi lesz. Ez a szünetig el is tartott. Kimaradtak a helyzeteink és egyre görcsösebbek lettünk. Szerencsére a pihenőben sikerült ezeket rendezni és a második félidőben már egész jól játszottunk. Leginkább az akaratnak, küzdésnek örülök. Gratulálok a csajoknak, kellett ez a három pont.”
A csapat legközelebb 2025. november 23-án 17:00 órától az Újpest vendégeként lép pályára

