KLUBÉLET: ESE Youth Cup összefoglaló

2026-ban klubunk szeretne több korosztályban is utánpótlás tornákat rendezni Egerben. Az első ilyen tornánk az ESE YOUTH CUP nevet kapta, melynek fő szervezője és koordinátora Nagy Barbara klubunk utánpótlás edzője.

Az első tornánkon az U8 (2018) és U9 (2017) -es korosztályok szerepeltek és büszkén mondhatjuk, jelesre vizsgáztunk torna szervezésből is, hiszen az U8-as korcsoportban 18, míg az U9-ben 20 csapat vívott egymással mérkőzéseket az Északi Sporttelepen.

A magyar klubok mellett román, osztrák és szlovák csapatokkal is volt lehetőségünk a tornánkon játszani. A külföldi klubokat, a szlovák MSK Secovce, a román CSM Deva, CH Kickers, FC Somesul. Nagyon örülünk, hogy a hazai akadémiai és tehetségközpontok mellett, Heves vármegyei klubok is részt vettek a rendezvényen, hiszen az Eger SE-n kívül az  Egri Focisuli SE, valamint a Felsőtárkányi SC is képviselte a régiót. Az ESE YOUTH CUP áprilisban az U6-os korosztállyal folytatódik, majd májusban az U7, U10 és U11-es korosztály következik, ahol szintén számíthatunk több külföldi csapat részvételére is.

U8-as korosztályban a lebonyolítás szerint a nevezett 18 csapat, 3×6-os csoportokban lépett pályára, majd arany-, ezüst- és bronz ágon folytatódott a sorozat.

ESE YOUTH CUP, “U8” korosztály élmezőnyének végeredménye:
1: Felcsút SE – Puskás Akadémia
2: OFS Debrecen
3: Kisvárda LA
..14: Eger SE

U9-es korosztályban 20 csapat nevezett, aki öt csoportba lettek elosztva, majd szintén arany-, ezüst-, és bronz ágon folytatódott a torna.

ESE YOUTH CUP, “U9” korosztály élmezőnyének végeredménye:
1: Felcsút SE – Puskás Akadémia
2: DVSC
3: FC SOMESUL (román)
..7: Eger SE

Nagy Barbara szervező értékelése:
“Az ilyen torna már régóta a gondolataimban szerepelt. Csapataimmal  heti szinten járjuk az országot, így már rengeteg utánpótlás tornán volt lehetőségem részt venni. Az ötletem nagyon tetszett a kollégáknak és a szakmai igazgatónknak Sütő Szilárdnak is, valamint az office részen dolgozó kollégák is remek ötletnek tartották, így nagy szervező munkába kezdtem. szerettem volna, ha nemcsak hazai csapatok, hanem más futball kultúrából érkező csapatok is részt vesznek, és örömmel el is jöttek hozzánk.  A díjazásra és az élményekre kiemelten figyeltünk, hiszen célom volt, hogy minden gyermek egy éremmel térjen haza. A torna döntőjében pedig a Bajnokok ligája himnuszára vonulhattak be a csapatok, ami azt gondolom hatalmas élmény volt a döntős csapatoknak. Több klub is remek visszajelzéseket adott számomra, és örömmel vettem, hogy ezentúl a programjukba tűzik majd az ESE YOUTH CUP-ot.”

Screenshot
Screenshot

Vélemény, hozzászólás?