U16: Vereség Budapesten

U16-os korosztályú csapatunk a Regionális Kiemelt bajnokság tizennyolcadik fordulójában Budapestre utazott, ahol az RKSK vendégeként lépett pályára. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

Az elmúlt időszak jó teljesítményei okán bizakodva utaztunk a fővárosba, a középmezőnyben álló ellenfelünkhöz, azonban a hazaiak most élesebben álltak bele a találkozóba és négy perc alatt szerzett két góljukkal tíz perc játék után megnyugtató előnyre tettek szert. Sikerült azonban izgalmassá tettünk a találkozót, hiszen Országh András szépített és az eredmény a szünetig már nem változott.

A második játékrészt sajnos ugyanúgy kezdtük, mint az elsőt, hiszen a pihenő után növelte előnyét az RKSK, majd a lefújás előtti pillanatokban teljesen bebiztosította győzelmét, így pont nélkül tértünk haza.

Hegedűs Dávid vezetőedző értékelése:
“Gratulálunk az RKSK csapatának, teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. A mai napon mi sajnos nem a megszokott arcunkat mutattuk, sok hibával játszottunk és nem néztünk ki jól a pályán. Az ilyen teljesítményeket a jövőben minimalizálnunk kell, mert ennél sokkal többre vagyunk képesek.”

A csapat legközelebb 2026. április 11-én 14:00 órától a DAFC Szeged vendégeként lép pályára.

Vélemény, hozzászólás?