NB3: Putnokon fejezzük be a bajnokságot

NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság harmincadik, azaz utolsó fordulójában idegenben lép pálya, a Putnok vendége lesz.

A putnokiak egy rossz sorozatot zártak le a múlt heti, Hatvanban aratott győzelmükkel, hiszen előtte hat mérkőzés óta nem szereztek három pontot, melyből négyszer vereséget szenvedtek. A mieink a múlt héten hazai környezetben elszenvedett vereséget megelőzően négy találkozóból hármat megnyertek.

Simon Antal tanítványai jelenleg a tabella kilencedik helyén állnak, a forduló eredményeitől függően egy helyet eshetünk vissza, de szerencsés alakulás esetén kettőt előre is léphetünk. Az eddigi huszonkilenc bajnokin 37 pontot szereztünk, így a középmezőnyben állunk. Ellenfelünk a tabella tizenkettedik pozíciójában található.

A mieink vendégségben eddig tizennégy találkozót játszottak, mindösszesen háromszor nyertünk, három döntetlen mellett nyolcszor szenvedtünk vereséget. A borsodi csapat hazai környezetben hat győzelem mellett egyszer játszott döntetlent és hét alkalommal szenvedtek vereséget.

Csapatunk házi gólkirálya Boros Gábor, aki eddig tizenötször volt eredményes, amellyel az összesített lista harmadik helyén áll. A hazaiak legeredményesebb játékosa még mindig a télen Mezőkövesdre távozó tizenhét esztendős Angyal Péter, aki hat alkalommal talált eddig be. A most is kerethez tartozó játékosok közül az egyaránt öt gólos Váradi Ádám és Zvara Levente Mátyás követi.

Egyik csapatban sincs eltiltott. Az ősszel hazai környezetben egy góllal nyertünk.

A mérkőzés 2026. május 24-én 17:00 órakor kerül megrendezésre Putnokon. A játékvezető Práth Dávid lesz, tevékenységét Dobos Dávid és Végh Márton segíti.

A találkozóról élő közvetítés lesz, melyet IDE kattintva lehet elérni.

Vélemény, hozzászólás?