NB3: Cigándon kezdünk

NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság első fordulójóban, idegenben a Bacsó Beton-Cigánd SE otthonában lép pályára.

A mieink hosszas felkészülésre tettek pontot, a héten pedig már célirányosan készültek az első találkozóra. A szakmai stáb több héten keresztül dolgoztatta meg a fiúkat. A keretben történt változásokról korábban beszámoltunk, az edzésen tapasztaltak alapján jókedvűen, elszántan várja a gárda, hogy végre tétmérkőzésen lépjenek pályára.

A mieink az elmúlt szezonban a tizedik helyre futottak be, míg a vendéglátók a bajnokság második helyén végeztek. Ez utóbbi a kisvárdai tartalékcsapat bajnoki címe miatt osztályozós lehetőséget ért, azonban szoros csatában a Nagykanizsa felülmúlta a sárga-zöldeket.

A cigándi együttes a nyári játékosmozgás alapján idén sem szeretné lentebb adni céljait. Négy játékos távozását mutatták be, mellettük a bajnok Kisvárdáról érkezett Roman Krucan és Ivan Prjamov, Békéscsabáról Kovács Gergő, az MTK-tól Velicskó Szabolcs, Mándokról Cservenyák Tamás, Nyíregyházáról Kovalecz Soma és Sényőről Mácsai László – igencsak tekintélyes névsor. Az előszezon során többek között a DVTK és a Kisvárda második csapatát is legyőzték.

Egyáltalán nem számíthatunk könnyű találkozóra, de a mieink célja a pontszerzés, amihez bravúrra lesz szükség.

Az elmúlt szezonban idegenben 4:0-ra, hazai környezetben 3:1-re kaptunk ki ellenfelünktől.

A mérkőzés játékvezetője Pusztai Gergely lesz, tevékenységét Mózsa Ábel és Kovács Levente Richárd segíti.

A találkozó 2026. július 26-án 17:30 órakor kezdődik a cigándi Városi Stadionban.

HAJRÁ EGER!

Vélemény, hozzászólás?