NŐI FELNŐTT: Fergeteges három nap

Női felnőtt együttesünk, amely az NB1-es bajnokságban fog szerepelni a DVTK-val közös csapattal, a miskolciak színeiben gőzerővel készül a bajnoki rajtra.

Általános meglepetésre azonban a mindennapi edzést váratlanul egy három napos csend törte meg. Azért nem pihenőt írunk, mert az együttes úgy döntött, hogy három napra elvonul és csapatösszetartást szervez, hogy a régiek és újak szorosabbra tudják fűzni az ismerettséget.

Az elvonulás helyszíne Mezőkeresztes volt, ahol a Mezőkeresztesi Vigasságokat tartották. A legtöbb játékos mindhárom napot a borsodi településen töltötte, de néhányan csak egy éjszakát tudtak a csapattal tölteni.

A lányok a nyársalás mellett, részt vettek a főzőversenyen, ahol különdíjat szereztek, megtekintették a megyei első osztályú férfi csapat felkészülési találkozóját, a vigasság programjain aktívak voltak, az esti koncert nem indulhatott nélkülük, de még a XVI. Jakab Miklós Fogathajtó Verseny programjaiba is bekapcsolódtak.

A lányokat többször is meglátogatta Hajba Ferenc masszőr és Vitányi László vezetőedző is, akik az “ellenőrzések” során megállapították, hogy a lányok remekül érzik magukat, a szabályokat betartják és a program elérte célját. Kicsit aggasztotta őket, hogy már a következő rendezvényt tervezték a játékosok…

A csajok által kitalált és megvalósított hajnali palacsintafőző-, valamint a “sötétben egy kilométert három perc alatt” versenyek végeredményét pedig fedje örök homály…

Köszönjük a házigazdák vendégszeretetét.

Reméljük a jó kedv visszaköszön majd a bajnokságban is. Jövőhéttől ismét teljes erőbedobással dolgozik a csapat, akikre két felkészülési találkozó is vár.

 

Vélemény, hozzászólás?