MEGYE EGY: Megszereztük az első győzelmünket
A férfi megyei első osztályú csapatunk a bajnokság negyedik fordulójában a Besenyőtelek együttesét fogadta. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
A bajnokit a két csapat megegyezése alapján, hétköznap játszottunk le, amikor a fiatalok a Szentmarjay Stadionban léphettek pályára. Mindkét csapat rosszul kezdte a bajnokságot, hiszen három vereség állt a nevük mellett.
Fiatal együttesünk ezért mindenképpen azt a célt tűzte ki maga elé, hogy itthon tartja a három pontot, azonban a vendégek jutottak előnyhöz, amit a szünetig meg is tartottak.
A második játékrészben a tizedik perc végén sikerült egyenlítenünk Dorkó Partik révén. Ezt követően fokoztuk a nyomást és az utolsó negyedórára fordulva a csereként beszálló 2010-es születésű Szabó Dávid Norbert révén már nálunk volt az előny, végül néhány perccel a lefújás előtt a szintén 2010-s születésű Nyolcas Bene biztosította be az egri sikert.

Hegedűs Dávid vezetőedző értékelése:
“Azt gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. Próbáltuk végig a saját játékunkat játszani és jól használtuk ki a középpályán megüresedő területeket, amiből több veszélyes támadást is tudtunk kialakítani. Talán a mérkőzés utáni fáradtság vagy az „el sem hiszem” érzés miatt, de az öltözőben kicsit visszafogottabb volt a hangulat. Meg kell tanulniuk a játékosoknak igazán megélni és értékelni az ilyen győzelmeket, hiszen sok munka van mögöttük. Egy fiatal, motivált csapat vagyunk és az ilyen sikerek sokat jelenthetnek a további fejlődésünk és önbizalmunk szempontjából is.”
Nyolcas Bene játékos értékelése:
“A meccset kicsit langyosan kezdtük nem mentünk bele a párharcokba elég keményen, de még így is azt kell mondani mi fociztunk viszont egy pontrúgás után mégis ők szerezték meg a vezetést. Második félidőbe szerintem nagyon jól mentünk ki hajtottunk és ez gólokkal is párosult.”
A csapat legközelebb 2026. szeptember 12-én 16:30 órától az Andornaktálya vendégeként lép pályára.