LU16: Három nap, két bajnoki, tizenhét gól, hat pont

Leány U16-os korosztályú csapatunk a Regionális bajnokságban három nap alatt két mérkőzést is játszott. Első alkalommal a Kazincbarcika, majd a Szolnok otthonában lépett pályára. A mérkőzések jegyzőkönyve ellenfeleinkre kattintva érhetőek el.

A lányok első alkalommal szerdai napon léptek pályára, ahol a borsodiak láttak vendégül. A mérkőzést Vitányi László szakágvezetővel közösen tekintette meg Sándor Dávid utánpótlás koordinátor, egyúttal az U15-ös korosztályú válogatott szövetségi edzője, így duplán motiváltan léptek pályára a csapatok. A mieink a találkozó elejétől irányították a bajnokit és végül a félidő közepén rövid időn belül tudtak egy gólzáport rendezni és ennek is köszönhetően magabiztos győzelmet arattunk a szimpatikusan és többször is remekül kombináló Kazincbarcika otthonában.

Sokáig nem ünnepelhettünk, hiszen pénteken már Szolnokon volt jelenésünk. Az első félidőben nemcsak az eredmény volt szoros, hanem a hazaiak is eléggé megnehezítették a dolgunkat, de végül a második félidőben sikerült eldönteni a találkozót és újabb három ponttal gazdagodtunk.

A lányok három nap alatt két győzelmet arattak, amellyel vezetik a tabellát négy forduló után.

A góllövőlistát játékosunk Novák Zsófia vezeti, a szintén egri Majoros Hanna előtt.

Végh Katalin vezetőedző értékelése:
“Kazincbarcikán a csapaton érezhető volt némi fáradtság, ráadásul a sérülések sem kerültek el minket. A mérkőzés elején kissé beragadtunk, kapkodva és pontatlanul játszottunk, ennek ellenére sikerült kézben tartanunk a találkozót. Az első félidő második húsz perce már sokkal jobban nézett ki, a lányok elkezdték megvalósítani azokat a dolgokat amelyeket a mérkőzés előtt kértünk tőlük. Szép támadásokat vezettünk. A védekezésünk ugyanakkor nem működött végig megfelelően, ezen a területen mindenképpen fejlődnünk kell. A jövőben arra kell törekednünk, hogy a támadásokba fektetett energiát és koncentrációt a védekezés során is mindenki ugyanúgy beletegye.
A következő fordulóban Szolnokra látogattunk, ahol egy nehéz mérkőzés várt a lányokra. A csapat két teljesen eltérő félidőt produkált. Az első játékrészben sajnos szétszórtan, kapkodva futballoztunk. Hiányzott a megfelelő fegyelem és a koncentráció, nem azt a játékot nyújtottuk, amire valójában képesek vagyunk. Sokszor nem hoztuk meg a megfelelő döntéseket, így nehezen találtuk a saját ritmusunkat. A második félidőre azonban teljesen más felfogásban jöttünk ki a pályára. A lányok elkezdtek futballozni, bátrabban játszottak, és egyre inkább a saját játékunkat próbáltuk megvalósítani. Sokkal össze szedettebbek voltunk. Nehéz mérkőzés volt, amelyen a lányok rengeteget dolgoztak a pályán. A második félidőben látott játékra lehet építeni a folytatásban, ugyanakkor az első játékrész hibáiból is tanulnunk kell, hogy a következő mérkőzéseken már az első perctől kezdve a saját tudásunknak megfelelő teljesítményt nyújtsuk.”

A csapat legközelebb 2026. október 17-én 10:00 órakor a Mercedes Kecskemétet fogadja.

Vélemény, hozzászólás?