U12: Győzelem Mezőkövesden

U12-es korosztályú csapatunk az Országos Bajnokság hetedik fordulójában a Mezőkövesd otthonában lépett pályára. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

Csapatunk jól kezdte a bajnokit, már az első percben vezetést szerzett és az első negyed végére sikerült is eldönteni a találkozót.

A magabiztos győzelem mellett annak is örülhetünk, hogy Menyhárt Tamás 14 szerzett találatával vezeti a bajnokság góllövőlistáját.

Bánka Balázs vezetőedző értékelése:
“Összességében egy magabiztos, megérdemelt győzelmet arattunk. Jó ritmusban kezdtünk, már az első percben előnybe kerültünk, és az első húsz perc végére megnyugtató előnyre tettünk szert. A gólokon kívül még sok helyzetet tudtunk kialakítani, köszönhetően, hogy igyekeztünk a megbeszéltek szerint, a betömörülő védelem ellen széleken bontani, valamint átlövésekkel próbálkozni! Ha még egy picit élesebbek, pontosabbak lettünk volna a kapu előtt, még nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem. Egy nehezebb sorozat következik most, de úgy gondolom, bizakodva várhatjuk! Szeretnék külön gratulálni még, Kovács-Kolozsvári Lórántnak, aki jó játékkal, és góllal tudott bemutatkozni a nagyobbak között!”

A csapat legközelebb 2026. október 17-én 13:00 órától a DVTK otthonában lép pályára.

Vélemény, hozzászólás?