NŐI FELNŐTT: Dobogón a megyei bajnokságban
Női labdarúgó csapatunk egyik része a megyei bajnokságban szerepel, amely a mögöttünk hagyott hétvégén a Tiszaföldvár és a Jászberény ellen lépett pályára. A mérkőzések részletes jegyzőkönyve ellenfeleinkre kattintva érhetőek el.
A csapatban leginkább U16-os és U19-es korosztályú játékosaink kapnak szerepet, hogy ezáltal is a felnőttek ellen tudjanak gyakorolni.
Igazán nem mindennapi figyelem mellett zajlottak a bajnokik, hiszen szakágvezetőnk és egyben az élvonalbeli DVTK vezetőedzőjeként tevékenykedő Vitányi Lászlóval közösen tekintette meg a bajnokit klubunk korábbi edzője, a román élvonalbeli bajnokságot vezető Csikszereda jelenlegi vezetőedzője Kollár Péter is.
Az “élvonalbeli figyelő szemek” feldobták a lányokat, hiszen a bajnokság esélyesének számító TISE ellen Dobóczi Fanni gyorsan vezetéshez juttatta rendkívül fiatalcsapatunkat. Azonban ezt követően egy súlyos védelmi hibából egyenlített ellenfelünk, majd a bajnokság “specialitását”, a “nincs les” szabályt tökéletesen kihasználva a vezetést is átvette és végül megérdemelten nyert.
A Jászberény ellen már jobban koncentráltak a lányok és magabiztosan szerezték meg a három pontot, amellyel négy találkozót követően a dobogón állnak.

Bíró Petra edző értékelése:
“Az első mérkőzésen Tiszaföldvár ellen léptünk pályára, ahol 2–1-es vereséget szenvedtünk. A mérkőzés során a „nincs les” szabály nem nekünk kedvezett, ami megnehezítette a dolgunkat. Ennek ellenére küzdöttünk, de ezúttal nem sikerült pontot szerezni. A második mérkőzésen Jászberény ellen javítottunk és magabiztos, négy gólos győzelmet arattunk. A csapat jól reagált az első mérkőzésen elszenvedett vereségre, fel tudtunk pörögni és sokkal gyorsabb játékkal tudtunk támadásbefejezéseket kialakítani. Gratulálok a csapatnak!”
A csapat következő 2026. október 25-én Tószegen lép pályára.
