LU15: Válogatott meghívó érkezett
Szenzációsan indul a novemberi hónap is a leány utánpótlás szekciónkban.
A mai napon hivatalos levél érkezett a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, amelyben a magyar női U15-ös korosztályos válogatott keretéről tájékoztatták klubunkat, azonban a tájékoztatás mellett egy meghívót is tartalmazott a dokumentum.
A válogatott stábja ugyanis a 29 fős keretbe jelölte klubunk saját nevelésű játékosát, Majoros Hannát! A 2012-es korosztály 2026. november 12-én tart edzőtábort Székesfehérváron, amelyen játékosunk is részt vesz. Az egy napos összetartás célja, hogy a szakmai stáb a tehetségek fejlődésének nyomon követését elvégezze.
A játékos nyolcadik születésnapja előtt, 2020-ban lett klubunk játékosa, azóta csak a piros-kék címeres szerelés feszül rajta. A Bozsik versenyeken felül eddig 116 alkalommal szerepelt a mérkőzés jegyzőkönyvben, amelyeken 154 gólt szerzett. Az idei évadban a saját korosztálya mellett több alkalommal is felnőtt együttesünk edzését látogatja.
Szívből gratulálunk a meghívóhoz és további sok sikert kívánunk a pályafutásodhoz!