U16: Vereség hazai pályán
U16-os korosztályú együttesünk számára is folytatódott a bajnokság a Regionális Kiemelt liga, Keleti csoportjának tizennegyedik fordulójában. Ennek keretében a Grosics...
U16-os korosztályú együttesünk számára is folytatódott a bajnokság a Regionális Kiemelt liga, Keleti csoportjának tizennegyedik fordulójában. Ennek keretében a Grosics...
U11-es korosztályú csapatunk vasárnap Debrecenbe látogatott, hogy délelőtt edzőmérkőzés keretében szerepeljen a DVSC Akadémia csapata ellen. A nap nemcsak a...
Női NB2-es labdarúgó csapatunk az utolsó felkészülési mérkőzésén Budapestre utazott, ahol a Budafok látta vendégül. Ellenfelünk a Nyugati Csoport egyik...
NB3-as csapatunk hosszú felkészülést követően kezdte el tavaszi menetelését. A nyitányon nehéz ellenfél, a bajnoki címre hajtó Karcag csapatát fogadtuk...
U17-es korosztályú csapatunk a tavaszi nyitányon, a Regionális Kiemelt Bajnokság tizennegyedik fordulójában Csongrádra volt hivatalos, ahol a Grosics Akadémia együttese...
Hosszú szünet után folytatódik az NB3-as bajnokság. Keresve is nehezen találhattunk volna nehezebb ellenfelet, hiszen a bajnoki tabella második helyezettje...
U17-es korosztályú együttesünk a téli felkészülési időszakban a vármegyei futsal bajnokságban is pályára lépett. A csoportmérkőzések során magabiztosan, az első...
U11-es korosztályú együttesünk a mögöttünk hagyott hétvége mindkét napján jó ellenfelek ellen mérhette le tudását. szombaton a fővárosba látogatott, ahol...
U13-as korosztályú együttesünk a felkészülés végéhez ért, amelynek keretében a bajnoki megmérettetések főpróbájaként minitornát szerveztünk a Felsővárosi Sporttelepen. A meghívást...
U10-es korosztályú együttesünk a mögöttünk hagyott hétvégén "kimaxolta", hiszen szombaton és vasárnap is pályára lépett. A hétvége első napján a...
Női NB2-es labdarúgó csapatunk a felkészülés végéhez közeledik. Több magas színvonalú edzőmérkőzésen is pályára léptek már a csajok. A mögöttünk...
Női futsal NB1-es csapatunk a bajnokság tizenhatodik fordulójában a bajnoki listavezető DEAC csapatát látta vendégül. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre...
U9-es korosztályú együttesünk a felkészülés jegyében több akadémiai csapat ellen is edzőmérkőzést játszik, hogy visszajelzést kapjon a szakmai stáb az...
U10-es korosztályú együttesünk Budapestre utazott, hogy a téli felkészülés eddigi tapasztalatait az Újpest ellen, egy edzőmérkőzés keretében szűrhesse le. Ezen...
U11-es korosztályú csapatunk Budapestre utazott, hogy a felkészülést megtörve edzőmérkőzésen lépjen pályára az Újpest ellen. Ahogy minden csapatnál, úgy álunk...
Női futsal NB1-es csapatunk a bajnokság tizenhetedik fordulójából előrehozott mérkőzésen lépett pályára Miskolcon, a DVTK-Vénusz vendégeként. A részletes jegyzőkönyv ellenfelünkre...
U8-as korosztályú együttesünk is a felkészülés szakaszában van. Ennek keretében folyamatosan keresik a lehetőséget, hogy tornákon és edzőmérkőzéseken tudjanak pályára...
U19-es korosztályú csapatunk a Heves Vármegyei Téli Kupa sorozaton vett részt, ami megfelelő terhelést jelent a srácok számára, hiszen felnőtt együttesek...
Leány U14-es korosztályú csapatunknál is javában zajlik a felkészülés, melynek keretében együttesünk Budapestre látogatott, ahol az Újpest látta vendégül. A...
Leány U17-es korosztályú futsal csapatunk az Országos Bajnokság Keleti Csoportjának elhalasztott mérkőzésén Nyíregyházára utazott, ahol a Nyírség vendégeként lépett pályára....
U9-es korosztályú együttesünk is javában készül a tavaszi megmérettetésekre. Ennek keretében Budapestre utaztunk, ahol az Újpest csapatával játszottunk egy gyakorló...