U8: Nemzetközi mérkőzéseken vagyunk túl
U8-as korosztályú csapatunk a mögöttünk hagyott hétvégén elhagyta országunkat, hogy Kassán három nemzetközi mérkőzésen léphessen pályára, a vendéglátók által szervezett...
U8-as korosztályú csapatunk a mögöttünk hagyott hétvégén elhagyta országunkat, hogy Kassán három nemzetközi mérkőzésen léphessen pályára, a vendéglátók által szervezett...
U7-es korosztályú csapatunk számára már nem hat újdonságként, ha egy hétvégén két tornán is pályára lépnek. Ezúttal sem volt ez...
U9-es korosztályú csapatunk az elmúlt hétvégén Budapestre utazott, ahol a Gold Talent Kupán vettünk részt. A csapatunk öt mérkőzésen lépett...
U11-es korosztályú csapatunk Kiskunhalasra utazott, ahol a II. Szilády – Kovács Apartman Kupán vettünk részt. A csapat kijelölésekor kicsit gondban...
U8-as korosztályú csapatunk Cigándra utazott, ahol a házigazdák által szervezett XV. Nemzetközi Utánpótlás Tornán vett részt. A kis különítményünk egyéni...
U7-es korosztályú csapatunk pihenhetett volna a hétvégén, de szokásának megfelelően nem tette. Az együttes szombaton és vasárnap is útra kelt....
U9-es korosztályú együttesünk a mögöttünk hagyott hétvégén Cigándra utazott, ahol a Nemzetközi UP Tornán vett részt. Két csapattal képviseltük a...
A Magyar Labdarúgó Szövetség az idei évben első ízben írta ki a kimondottan leányok részére megrendezésre kerülő U11-es és U13-as...
U7-es korosztályú együttesünk a mögöttünk hagyott hétvégén igencsak aktívan töltötte. A másoknak pihenőnek szánt napok egyikén Vecsésre utazott, ahol két...
U9-es korosztályú csapatunk Törökszentmiklósra utazott, ahol a XV. Miklós Kupán vett részt, melyet a Lábassy Sportcsarnokban rendeztek. Csapatunk végig rendkívül...
U10-es korosztályú csapatunk Cigándra utazott, ahol egy nemzetközi tornán vehetett részt. A csoport küzdelmekből a Kazincbarcika, Galaktik Kosice, FK Kechnec...
U7-es korosztályú együttesünk aktív napot tartott, hiszen Törökbálintra utazott, ahol a Next Gen Trophy elnevezésű rendezvényen vett részt. A szervezők...
U9-es korosztályú csapatunk a mögöttünk hagyott hétvégén több kupára is elutazott. A csapat egyik fele a Next Gen Trophy elnevezésű...
U9-es korosztályú csapatunknak tartalmas és izgalmas hétvégéje volt, hiszen két eseményen is képviselték a piros-kék színeket. Az együttes egyik fele...
U11-es korosztályú csapatunk a Borsod Sport Klub által szervezett teremtornán lépett pályára Alsózsolcán. A BSK kupának keresztelt eseményen a remek...
U11-es csapatunk szombaton, Törökbálinton vett részt, ahol idén először léptek pályára tornán. A Next Gen Trophy elnevezésű, tizenkilenc csapatos, nemzetközi...
Női futsal NB2-es csapatunk a hétvégén szabadnapos volt, mert aktuális ellenfelünk a Nyírbátor visszalépett a bajnokságtól. A dobogón álló együttes...
U7-es korosztályú együttesünk nem sokat pihent, hiszen a naptári esztendő elején máris tornára utazott. A csapat a 16 együttes felvonultató...
Női felnőtt labdarúgó csapatunk az ünnepeket követően nem tétlenkedett, hiszen a Hatvanban megrendezésre kerülő 46. Karácsony Kupa - 4. Sánta...
U10-es korosztályú csapatunk aktív hétvégét tudhat maga mögött. A decemberi hónapot nem az ünnepi készülődéssel töltötték a korosztály játékosai, hanem...
U11-es korosztályú csapatunk Székesfehérvárra utazott, ahol a Főnix Kupán lépett pályára. A torna magas színvonalú, nemzetközi esemény volt. Egy hosszú...