10 gólt szerzett együttesünk az első tavaszi mérkőzésen

Eger SE – Nagyréde 10-1 (8-0)

Vezette: Aux László

Eger: Bollók Gábor – Szövetes Krisztián ( Sebe Márk), Sebe Attila, Lakatos Béla, Farkas Krisztián(Podolecz Péter) – Dobos Attila, Gresó Mátyás, Kaló Ádám, Szucsik Ádám(Antal Zsolt) – Pataki Viktor( Dorkó Alex), Montvai Tibor( Árvai Ádám)

Gólszerzők: Montvai Tibor (4), Gresó Mátyás(2), Dobos Attila, Szucsik Ádám, Sebe Attila, Pataki Viktor ill. Gonda Attila

Fantasztikusan kezdte együttesünk a találkozót, hiszen már 30 másodperc elteltével megszereztük a vezetést az új igazolásunk Dobos Attila révén. A mieink ezt követően sem lassítottak és akkor szereztek gólt amikor akartak.  Montvai Tibor volt főleg elemében, aki egy játékrészt követően már mesterhármasnál állt. Közben betalált Szucsik büntetőből és Gresó Mátyás is, aki fantasztikus gólt szerzett szabadrúgásból.  Már az első félidőben lerendezte csapatunk a mérkőzést.

A második félidőről már túl sok jót nem is lehet mondani. A srácok érezhetően visszavettek a ritmusból és ekkor már többnyire mezőnyjáték folyt a pályán. Ennek ellenére Montvai és Gresó is betalált egyszer. Az ellenfelünk Gonda Attila révén még tudott szépíteni.  Kezdésnek tökéletes volt, de majd ezt követően jönnek a nehezebb feladatok.

 

Gresó Mátyás:  Sajnos az ellenfelünk nem késztetett minket nagy erőbedobásra. MI sokkal jobbak voltunk. A Nagyrédének megvannak a gondjaik, mi szeretnénk sok sikert kívánni a továbbiakban. Remélem bennmaradnak mert egy szimpatikus együttes volt. A második félidőben a cseréket követően sajnos már nem volt olyan a játékunk mint az első játékrészben. A közeljövőben ez nem fordulhat elő, a cserék beállásával is ugyanolyan élesnek kell maradnunk mint az az előtti időszakban.  Mert erősebb ellenfelekkel szemben ez megbosszulhatja önmagát.

 

További eredmények: 

Maklár – Andornaktálya 1-1

Vélemény, hozzászólás?