Lakatos, Montvai és Tarnai is értékelt!

Fotó: Gyenes Attila

Hétvégén nagyon jó mérkőzést láthatott mintegy 700 kilátogató néző Egerben. Az EGER SE – GYAK rangadó hozott izgalmakat is, de érthető módon a vendégek voltak elégedettebbek.

Lakatos Béla:  Nagyon csalódottak vagyunk hiszen megvoltak a lehetőségeink hogy megnyerjük a mérkőzést. Az első félidő kiegyenlített volt, a másodikban viszont egyértelműen mi voltunk a jobb csapat. A hátralevő összes mérkőzésünket meg kell nyernünk, emellett pedig bíznunk kell ellenlábasunk botlásában.

Montvai Tibor: Sajnálom a csapatot mert mindenki megtett mindent a győzelem érdekében,de a gól sajnos nem jött össze. Megyünk tovább mert még nem dőlt el a bajnoki cím sorsa.

Tarnai Dániel: Hétvégén a bajnokság rangadójának titulált mérkőzése 0-0-ás döntetlent hozott. Engem elégedettséggel tölt el, hogy végre volt egy olyan mérkőzés ahol nem 80 néző előtt kellet futballozni hanem 700-an nézték végig a meccset! A mérkőzés többnyire kiegyensúlyozott volt, ahol megvoltak a lehetőségek a gólszerzésre. A hazaiaknak csak pontrúgásból volt esélye gólt szerezni még nekünk a gyors ellentámadásokból voltak lehetőségeink. Ez egyikünknek sem sikerült, így maradt a pontosztozkodás, ami által még nem dőlt el a bajnokság! A lépéselőnyünk megmaradt, így saját kezünkben a sorsunk és mindig a következő meccsünkre kell csak koncentrálni!

Rég nem látott tömeg egy megyei bajnoki. Fotó: Gyenes Attila

Vélemény, hozzászólás?