Rangadót nyert második csapatunk

Fotó: Molnár Mária

Tarnalelesz–Eger SE II 0–1 (0–1)
Gól: Farkas Zs. (11-esből, 35.)
Kifusz Dénes, a lelesziek edzője: – Csodálatos két és fél évet töltöttem a csapatnál, köszönöm a srácoknak a hozzáállást, de elég volt. Leleszen úgy látom, hogy meg fog szűnni a foci.

 
Szabó Béla, az egriek játékos-edzője:  A csapatunk tanúbizonyságot tett a jövője mellett a mai napon,amihez gratulálok a fiúknak! Egy percig nem forgott veszélyben az eredmény,ami a csupaszív,taktikus játékunkat köszönöhetően ismét 3 pontot hozott! Nem szoktam kiemelni senkit,de Korsós védései önbizalmat adtak a csapatnak, a védelem hiba nélkül teljesített,Petrik óriási munkát végzett a középpályán,elől pedig Pàpai és Farkas olyat játszott,hogy azt még élnek, emlegetik a lelesziek! Akik csereként jutottak szóhoz mind mind kiválóan teljesítetek köszönöm nekik is !! Az egész csapat példamutatóan,jól focizott! Hajrá Eger !

 

Szappanos Sándor, az egriek új igazolása:  Köszönöm a csapatnak, hogy játéklehetőséget kaptam. Leleszre nagy elszántsággal érkeztünk, hiszen tudtuk, ha nyerünk előre tudunk lépni a pontvadászatban. Hajtós mérkőzésen hoztuk a három pontot. A csapat egymásért küzdött és meg is lett az eredménye. Várjuk a következő megmérettetést.

Vélemény, hozzászólás?