Fantasztikus eredmények, igaz most iskolai szinten

Nagyon jó hírekkel jelentkezünk, megint a kisebb korosztályból. Két egri általános iskola is remek eredményeket ért el a hetekben. A Hunyadi Mátyás Általános Iskola kis focistái diákolimpián megyei döntőbe jutottak, hiszen a városi selejtezőt veretlenül zárták. Szakál Csaba vezette együttesben a játékosok egy két kivétellel  az Eger SE igazolt labdarúgói, így ez a hír számunkra is örömteli. A harmadik, negyedik osztályos tanulók holnap játszanak a megyei döntőben majd.

A másik remek hírünk, hogy a Kemény Ferenc Általános Iskola csapata is remek eredményt ért el. Ott az első és második osztályos tanulók megnyerték a megyei döntőt. Ebben a csapatban is Eger SE valamint Plútó játékosok szerepeltek. Amit mindenképp szeretnénk kiemelni.

Szakál Csaba: Mindenképp az idősebbekkel kezdeném, hiszen velük én voltam ott a városi döntőn, ahol remekül szerepeltek a mieink és teljesen megérdemelten jutottunk a megyei döntőbe. Veretlenül. Remélem a holnapi megyei döntőn is remekül fognak majd szerepelni a fiúk. Örömteli számomra, hogy a kisebbek is ilyen fantasztikus eredményt értek el Eger SE és Plútó játékosokkal. Ami azt mutatja, hogy fantasztikus az utánpótlás városunkban, igazán tehetséges gyerekek pallérozódnak a megyeszékhelyen. Én nagyon boldog lennék, ha a későbbiekben ezek a fiatalok egy bivalyerős egri felnőtt focicsapat gerincét alkothatnák majd közösen, együtt. Tudjuk jelenleg ez még sajnos elképzelhetetlen, de remélem ez majd a jövőben változik.

Eger SE játékosai a  Hunyadiban: Molnár-Nagy Marcell, Czipó Bence, Grassi Elia, Kelemen Balázs, Németh Gábor, Ferenczi Soma, Szomszéd Dávid, Kanalovics Márk, Neznovics Noé, Barta Sámuel, Márton István , Meggyesfalvi Balázs

Eger SE játékosai a Keményben: Sass Dominik, Horváth Richárd, László Soma, Papp Kelemen

Vélemény, hozzászólás?