Magyar Kupa: Magabiztos játék és továbbjutás

MAGYAR KUPA 6. FORDULÓ:

EGER SE – TESTVÉRISÉG SE 3-1 (2-0)

Gól: Antal Zsolt (2), Szucsik Ádám ill. Orosz Ákos

Eger: Bukta K. – Palágyi M., Debreczeni D., Lakatos B., Dóczi I. – Mikolka M.(Balogh M.), Szucsik Á., Busai B., Antal Zs(Gresó M., Fekete V. – Benke N.(Vajda Á.)

Az már a mérkőzés elejétől látszódott, hogy egy igen jó csapattal van dolgunk. Pest megyei ellenfelünk gyors kis játékosokkal rendelkezett, akik tudták hova kell rakni a labdát. Jól védekeztek, jól passzoltak, de természetesen minket sem kellett félteni. Kézben tartottuk az első félidőt és Antal Zsolt találatát követően meg is nyugodtunk. Magabiztosan védekeztünk és a kontráink is veszélyesek voltak. Az már csak hab volt a tortán, hogy Antal megduplázta a félidő végén az előnyünket.

A második félidő is jól kezdődött számunkra. Sorra vezettük a szép támadásokat de az ellenfél kapusa hatalmasakat védett. Tartotta a csapatát egészen az 56.percig. Ekkor egy szép jobboldali támadást követően Szucsik talált a kapuba.

Ezt követően a vendégek feladták, mi pedig már nem mentünk olyan erővel mint ezidáig. Ennek ellenére még mindkét kapu előtt adódott lehetőség, a vendégek kapufát és egy gólt is rúgtak még. Várhatjuk a következő forduló sorsolását.

Vígh Ferenc: A célunk a továbbjutás volt. Ezt sikerült elérni. Hetek óta dekoncentráltak vagyunk a kapu előtt, ezen változtatni kell. Hátul is követtünk el egy két hibát, amit most ellenfelünk megbüntetett. Gratulálok a csapatomnak.

Jók: Mindenki

 

Vélemény, hozzászólás?