Csúcsrangadó! Így várja Csóka, Kollár, Vajda és Vígh Feri

A hétvégén, szombaton ismét egy nagyon kemény mérkőzés vár csapatunkra igaz most a bajnokságban, hiszen Vajda Ákosék Felsőtárkányban lépnek pályára 13.00-tól. Természetesen mindenki nagyon várja már az összecsapást. Nézzük a főszereplőket:

Csóka Róbert ( Felsőtárkány): Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, két azonos pontszámú csapat,azt gondolom aki győztesen hagyja el a pályát az nagy lépést tesz a bajnokság megnyerése érdekében!Nagyon nehéz, küzdelmes mérkőzésre számítok, sajnos vannak sérültjeink, a védelem egyik meghatározó játékosának Kerényi Gábornak keresztszalag szakadása volt, Romhányi meg nem bevethető. Meg ezen kívül is vannak kisebb problémásaink is.Az Egert egy jól szervezett csapatnak tartom, ami magasabb osztályt megjárt játékosokból áll össze. Én 100% osan bízom a csapatomban.Mindent meg fogunk tenni a győzelemért!

Vajda Ákos (Eger): Úgy gondolom, hogy az edzésekhez való hozzáállásra nem lehet panasz, az elvégzett munka mindenképp ki kell , hogy jöjjön. Fizikálisan és mentálisan is készen állunk arra, hogy elhozzuk a 3 pontot Felsőtárkányból. Személy szerint más eredmény számomra csalódás lenne. De ezt mindenki így gondolja a csapatból. Bízom benne, hogy egy igazi parázs hangulatú mérkőzést láthat majd a remélhetőleg szép számmal kilátogató közönség.

Kollár Bence(Felsőtárkány): A hétvége rangadóján szerintem a bajnokság két legerősebb keretével rendelkező csapata küzd meg egymással. Én úgy gondolom, hogy a pillanatnyi forma fogja eldönteni a mérkőzést. Mindent megteszünk azért, hogy otthon tartsuk a 3 pontot, azonban ez nem lesz könnyű feladat a jó formában lévő Eger ellen.  Én egy jó és magas színvonalú mérkőzésre számítok, ahol mindkét csapat megmutatja, hogy NB3-ban lenne a helye. Hajrá Tárkány!

Vígh Ferenc( Eger): A szerdai magyar kupa mérkőzés után szombaton már rangadó vár ránk idegenben,egy nagyon jó csapat ellen. Bízom abban,hogy a fiúknak elég lesz két teljes nap,hogy regenerálódjanak és maximális erőbedobással lépjenek majd pályára Tárkányban. Ha azok is rendelkezésemre tudnak állni akik eddig sérüléssel bajlódtak akkor teljes kerettel tudunk utazni a hétvégén.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?