Le a kalappal Németh Gáborék előtt

NBI – RUK – U12

Eger SE 1-1 DVSC-DLA

Gólszerző: Németh Gábor

Eger SE: Molnár-Nagy Marcell, Németh Gábor (C), Ferenczi Soma, Grassi Elia, Mester Csanád, Hegyi Zalán, Jászberényi Péter, Stumpf Előd, Hamar Botond, Vendel Zsombor, Mészáros Ádám, Szabó Ferenc, Barócsi Bence

Szakál Csaba: A mérkőzés 45-ik másodpercében hátrányba kerültünk egy figyelmetlenséget követően. A bekapott gól nagyon jó hatással volt a fiúkra és azonnal észhez tértünk. Ellenfelünk nem találta a mélységi játékot. Nagyon jól kényszerítettük őket szélességi játékra vagy hátrafelé a saját kapujuk irányába. Védekezésünk csapatszinten roppant egységes volt. Voltak időszakok a mérkőzés folyamán, amikor a DVSC birtokolta többet a labdát és ők próbálkoztak többet játéképítéssel, támadással, de remekül tudtuk kontrollálni kisebb mértékű fölényüket. Sok olyan periódus volt amikor viszont mi tudtunk föléjük kerekedni és kicsit több bátorsággal, figyelemmel meg is lephettük volna őket. A második félidő közepe felé egy remek támadást vezettünk végig és beadásunk a Loki védőjének kezét érintette. Csapatkapitányunk magabiztosan értékesítette a kiharcolt büntetőt. Úgy érzem, hogy nagyon jó teljesítményt nyújtott, mindenki személy szerint, illetve csapatmunkában is. Amit külön szeretnék kiemelni, hogy a teljes keretünk fiatalabb volt egy évvel mint a DVSC csapatának játékosai. Továbbá heten voltak, akik most játszottak először ebben a bajnokságban és 8+1-ben. A betegség miatt hiányzóknak jobbulást! Gratulálok a fiúknak!

 

NBI – RUK – U13

Eger SE 0-15 DVSC-DLA

Eger SE: Czipó Bence, Molnár Gábor, Németh Boldizsár, Kanalovics Márk, Fűkő Dominik, Bozó Zsombor, Antal Donát, Neznovics Noé, Barta Sámuel, Briz Csongor, Magyar Domonkos

Szakál Csaba: Egyre nehezebb a sok hiányzó miatt. De ezek a fiatal srácok mindent megtesznek. Emelem kalapom előttük. Ellenfelünk játékosai két fejjel voltak magasabbak.  Most már 2005-ös sem volt a keretben. fiatalok vagyunk, tanulunk és fejlődünk.

Vélemény, hozzászólás?