Fél év alatt is nagy fejlődésen ment keresztül a 2006-os korosztály

 

Mikor egy fél évet kell összefoglalnom akkor mindig bajban vagyok azzal, hogy miképp is kezdjem el. De akkor kezdeném azzal, hogy számunkra Egerben, az Eger SE együttesénél nagyon fontos, hogy a játékosok jól érezzék magukat illetve, hogy amíg nálunk vannak rengeteget fejlődjenek és kihozzuk belőlük a maximumot. Érjék el teljesítőképességük határát és fejlődjenek sokat. Mi ezért mindent megteszünk. Egy külső szemlélő lehet azt hiszi, hogy milyen fontosak számunkra az eredmények. Tény szeret mindenki első lenni, hiszen hatalmas gond lenne, ha egy kis futballista palánta úgy menne el egy tornára, hogy azt nem akarja megnyerni. Természetesen mi nem rakunk rájuk soha hatalmas terhet, hiszen ezt nem hangsúlyozzuk ki nekik soha, de abból válhat komoly szinten labdarúgó aki ezt magától is átérzi és ennek a szellemében lép pályára. Legyen szó egy kis tornáról, vagy egy komoly bajnokságról. Mi azért vagyunk büszkék a jó eredményekre, mert az azt jelenti, hogy jól dolgoztunk és a játékosaink igen is jól teljesítettek, fejlődtek és egyre jobb focistává vállnak. Mi ha nem ez a legfontosabb. Az eredmények csak megerősítenek minket abban, hogy jó úton haladunk.
Így van ez a 2006-os korosztályunknál is. Egy remek közösség jött össze, rengeteg csupa szív és ami nagyon fontos tehetséges játékossal. Év elején olyan játékosok csatlakoztak hozzánk, akik nagy erősítések, de nem csak tudásuk miatt, hanem mert nagyon jó gyerekek. Okosak, értelmesek és jó tanulók. Számunkra ez is nagyon fontos, hogy nálunk rendet tanuljanak és vallják ők is azt a nézetet, hogy nagyon fontos a tanulás. Focisták szeretnének lenni, de legyenek értelmes, okos, intelligens futballisták. Ha pedig nem sikerül az az álmuk, hogy majd nagy csapatokban játszanak, akkor is neveljünk olyan gyerekeket, tereljük őket abba az irányba, hogy imádják a sportot, imádják a labdarúgást és a jövőben is segítsék akár szurkolóként, akár mecénásként ezt a szép sportágat.
Aki ismer engem az tudja, hogy nagyon keménykezű vagyok srácokkal. Az edzés előtt és után az öltözőben, pályán kívül mehet a szórakozás és a bohóckodás. Ami biztos, hogy edzések, mérkőzések alatt nincs rendetlenség. Fegyelem viszont annál inkább, mert enélkül elengedhetetlen a minőségi munka, képzés elvégzése. Persze ez nem azt jelenti, hogy fapofával telik el az edzés időtartama. Viszont mindennek megvan a maga ideje és ezt már nagyrészt tudják a fiúk is.

Büszke vagyok rájuk nagyon. Eljutottunk odaáig, hogy rettentően fegyelmezetten, koncentráltan, motiváltan és nem utolsó sorban hatalmas kedvvel edzenek nap mint nap. Persze mint említettem korábban, van még egy-két kivételünk, de őket is folyamatosan faragom és szépen, lassan haladunk velük is a jó irány felé.

Amit kiemelnék még, hogy ebben a három korosztályban elértük azt, hogy egytől-egyig zuhanyzik mindenki. Hozzáteszem itt is van még pár fürdőgatyásunk, karúszósunk, de őket is imádjuk. Nincs chips, nincs semmiféle üdítő és egyéb egészségtelen dolog a mérkőzések, tornák,  utazások ideje alatt. Ez nagyon szigorúan van véve.
Keret: Briz Csongor, Tari Bendegúz, Fűkő Dominik, Kanalovics Márk, Molnár Gábor, Barta Sámuel, Németh Boldizsár, Magyar Domonkos, Antal Donát, Tóber Martin, Bozó Zsombor, Huszár Gergő, Czipó Bence, Kiss Krisztián, Neznovics Noé
A csapat egy része az Agriapipe Kupa ezüst után

Eredményeink:

2006 (U12)

X. Agriapipe Nemzetközi Kupa II. Helyezés

Gólkirály: Molnár Gábor

I. Eger SE Kupa II. Helyezés

Legjobb egri játékos: Molnár Gábor

Kölyökliga /Őszi szezon/ I. Helyezés

 

Vélemény, hozzászólás?