Beharangozó

U14-U15 -ös csapatunk 09.29.-én Dabas csapatával fog megmérkőzni.
U14 NB II. ( 6.forduló )

FC Dabas – Eger SE

Szakál Csaba vezetőedző:
A bajnokság 12.helyén álló FC Dabas csapatához utazunk szombaton. A keretben továbbra is akadnak hiányzók, akik betegség miatt nem fognak tudni a rendelkezésemre állni. Több olyan játékosom is lehetőséget fog kapni, akik eddig kevesebb játékidőt töltöttek a pályán, illetve a fiatalok közül is jó néhányan az utazó keretben lesznek és szerephez fognak jutni.
Természetesen más célunk nem is lehet, mint a három bajnoki pont megszerzése idegenben is és emellett szeretnénk a zsinórban negyedik mérkőzésünket is kapott gól nélkül zárni.
U17-U19-es csapatunk 09.29.-én hazai pályán fogadja az Újpest csapatait.
U19 Eger Se-Újpest FC

Zakar Patrik csapatkapitány: Tavaly mindkét alkalommal nagyon jó meccset játszottunk az Újpest FC csapatával és felénk billent a mérleg de nem szabad ebből kiindulni hiszen a nyáron jelentősen megváltozott a játékos keretünk.Úgy gondolom a múlt heti győzelem kellő önbizalmat adhat mindenkinek.Fegyelmezett,szervezett csapatmunkával és persze jó egyéni teljesítmények mellett szoros mérkőzésen hazai győzelmet várok.

Bozsik Torna: 

Hétvégén 09.30. az U9-U11 -es korosztálynak lesz Bozsik tornája az Északi Sportpályán.

Dunamenti ligára is utaznak a gyerekeink Gödöllőre ugyan ezen a napon.

Felnőtt Női csapatunk szintén vasárnap Jászberény csapatával fog játszani.

Sok sikert kívánunk nekik és jó szurkolást mindenkinek.

 

Vélemény, hozzászólás?