U12-U13 Eger-DVTK

U12 KOROSZTÁLY: 

Eger SE 1 – 4 Diósgyőri VTK
Gólszerző: Jászberényi
Kezdőcsapat:
Molnár-Nagy, Grassi-Ferenczi-Hegyi-Hamar, Kis (U11)-Kiss (U11)-Kelemen, Jászberényi
Tartalékok:

Németh, Szomszéd, Jakab, Vendel, Hajdú (U11), Szabó, Barócsi


Szakál Csaba

vezetőedző

A bajnokság egyik legjobb csapatával találkoztunk, akikkel éles és nagy iramú mérkőzést játszottunk. Nagyon jól kezdtük a találkozót és már az elején két komoly lehetőséget dolgoztunk ki. Egy nagyszerű passz után remek gólt rúgtunk és szereztük meg a vezetést.
Vezető találatunk tudatában még magabiztosabbá vált a játékunk. Ezután körülbelül négy ajtó-ablak helyzetet hagytunk kihasználatlanul. Majd ezután büntetett a DVTK és egy átlövést követően egyenlíteni tudtak a vendégek.
A félidő vége előtt egy kabaréba illő, ajándék büntetőt kaptak a vendégek, amit értékesítettek.
A félidőben rendeztük a sorokat, de érezhető volt a fiúkon a csalódottság. A második játékrész feléig továbbra is veszélyesek voltunk és alakítottunk ki kisebb-nagyobb helyzeteket, de sajnos elpuskáztuk. Az utolsó negyed órában már mindenki pályára lépett és lehetőséget kapott. Sajnos a cserék nem tudták pótolni azokat a játékosokat akik előtte a pályán voltak. A végén újabb két gólt szerzett a Diósgyőr.
A mérkőzés végeredménye nem tükrözi hűen a játék képét.
Ez tipikusan az a meccs volt, ahol már az első félidőben gólokkal kellett volna eldöntenünk a találkozót.
Gratulálok a srácoknak! Dolgozunk tovább!
További sok sikert a DVTK csapatának!

Mérkőzés jegyzőkönyv



U13 KOROSZTÁLY: 
Eger SE 0 – 2 Diósgyőri VTK
Kezdőcsapat:
Egyed (U12), Czipó-Magyar-Kovács-Barta, Briz-Tari-Káli-Török, Molnár-Németh
Tartalékok:

Szabó, Takács, Bozó


Szakál Csaba

vezetőedző

Az idei év legjobb teljesítményét nyújtottuk a mai bajnokin. Tulajdonképp hasonló forgatókönyv volt, mint az U12-es korosztály mérkőzésén. Már az első tíz percben háromszor ugrottunk ki és vezettük a vendégek kapusára a labdát, de egyszerűen képtelenek voltunk gólra váltani a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. A helyzetkihasználásunk sajnos továbbra is visszatérő probléma és hadilábon állunk ezzel.
A vendégek egy szögletet követően tudták megszerezni a vezetést. Nem torpantunk meg és csináltuk tovább a dolgunkat. Pontrúgásaink nagyon veszélyesek voltak és két szögletet követően újabb két “ordító” lehetőséget fejeltünk mellé. A félidő vége előtt egy nagy helyzetet jegyezhettünk még fel, egy kontra támadást követően három húzásból kerültünk a vendégek kapuja elé de a hálójuk újra érintetlen maradt. A második félidőben túlnyomó többségben a Diósgyőrnél volt a labda, de nem tudtak megbontani minket. Helyzetig nem tudtak eljutni. Távoli lövésekkel próbálkoztak. Kicsit fáradtunk és több technikai hibát is vétettünk. Egy felesleges szabálytalanság után jobb oldalról jutottak szabadrúgáshoz. A beadás utáni nagy kavarodásban vendég játékost talált meg a labda és megszerezték a második góljukat. A mérkőzés utolsó tíz perce viszont újra a miénk volt és akár meg is fordíthattuk volna az eredményt, mivel megint háromszor ugrottunk ki, de a kapus ellen 2 az 1 elleni szituációban se tudtunk gólt szerezni. Sajnos ezen a mérkőzésen semmi sem jött össze.
Nagyon jó úton haladunk! Egyénileg és csapat szinten is sokat léptünk előre.
Gratulálok a srácoknak! Nálam ma ők voltak a győztesek!
Gratulálok a Diósgyőrnek!

Vélemény, hozzászólás?