U15 Gyöngyös -Eger

Gyöngyösi AK-Eger SE 2-1 (0-1)

NBII. u15(04) Bajnoki 2018.10.13. 17.00

Gyöngyös műfű ( 2-1)

Összeállítás:
Nagy D
Petz P. – Hammer B. – Bukucs G. – Szabó K.
Bársony L. (Koós M.) – Laki B. (Kozma B.) – Krinszki B.
Major B. (Fejes Á.) – Bozó K. – Rácz D. (Kovács Á.)

Gól: BozóK (1)


Székely Károly

edző:

Úgy gondolom a látottak alapján nem érdemeltünk vereséget, sokkal jobb összjátékkal, ügyes labdaszerzéssel uraltuk a mérkőzést de helyzeteinkből csak egyet rúgtunk be, és sokak szerint les gólokat kaptunk amiket jobb koncentrálással elkerülhettünk volna. Szerencsére ma már volt kapusunk pedig sérült és beteg volt.
Elől egy kicsit több higgadtság, pontosabb összjáték , az utolsó passzok !!
Nincs hiányérzetem a meccs után jól játszott a csapat.
Hogy értékeled a csapatot a mai meccs alapján látsz fejlődést és tudunk e még fejlődni?
 Mi domináltunk az első félidőben, sorra alakítottuk ki a helyzeteket csak az utolsó passz, döntés hibádzott. Sajnos egy gólunkba került egy hibás bírói ítélet, mert nem adott előnyszabályt a javunkra egy szabálytalanság után pedig a labda nálunk maradt és gólt szereztünk belőle. A második félidőt is mi kezdtük jobban, de megfáradtunk agyban és nem bírtunk el az előny súlyával és a kontra után egy lesgyanús góllal egyenlítettek, aztán pár percre rá még mindig nem tudom hogyan, de begyötörtek még egy gólt, utána pedig elkezdtünk kapkodni, pontatlanul játszani és nem voltunk képesek egyenlíteni. Tavaly év elejéhez képest ég és föld van a játékunk között, ha így folytatjuk akkor év végére egy nagyon stabil és veszélyes csapat leszünk.
Cseréltem mert mindenkit akartam játszatni, neked mint csk mi erről a véleményed?
Sajnos pont az egyenlítés előtt cseréltünk és a kispadon inkább védekező szellemű játékosaink voltak és utána nem tudtunk hatékonyak lenni elől, de az volt a nagyobb baj, hogy nem tudták felvenni a meccs ritmusát ezáltal pontatlanabbakká váltunk és egyből megfordította a Gyöngyös a mérkőzést.

Vélemény, hozzászólás?