Segítsünk Nótás Attilának!

Egri sportbarátok közül sokat ismerik Nótás Attilát, a “szurkolót”, aki évek óta egy izomsorvadáshoz hasonló betegségben szenved. Sajnos ez a mozgásában nagy mértékben akadályozza. Nagy segítség lenne számára egy lépcsőjáró és egy speciális moped. Attila a közösségi oldalán fordult a barátaihoz, hogy segítsenek ebben.

Kérünk minden egri sportbarátot lehetőségei szerint segítsen, hogy továbbra is gyakran találkozhassunk Attilával a sportpályákon!

Az írást változatlan formában tesszük közzé.


Kedves barátok, ismerőseim!

Most úgy is kezdhetném, hogy végső elkeseredésemben fordulok hozzátok…, de ez azért ez nem igaz, mert el nem vagyok keseredve, sőt! Én még nagyon tevékeny akarok lenni ebben az életben! De sajnos most megakadtam!

Sajnos ez az év rabságot hozott számomra! Ugye 7. éve küzdök már betegségemmel, ami egy izomsorvadáshoz nagyon hasonló valami, az egész vázizomzatot érinti! (mitokondriális diszfunkció)!

Amit ember elkövethetett, a gyógyulás érdekében, én úgy érzem, családommal karöltve mindent elkövetettem! Mindenféle orvoslás, terápia, amit bárki javasolt és alaposan körbejárva reményt adott a gyógyulásra, azt felkerestük, legjobb tudásommal végrehajtottam! Néha felmerül bennem, hogy tényleg megtettem e mindent, de higgyétek el…meg! Sajnos hol gyorsabban, hol stagnálva, de egyre csak fogytak, az izmaim, egyre jobban kopott az erőm és egyre jobban gyengült a „járásom”! Az év végére ott tartottam, hogy már lépcsőn nem tudok járni, és mivel az első emeleten lakom….saját lakásom rabja lettem! Elköltözés szóba sem jöhet,-és nem is akarok-,de valahogy meg kellene oldanom, hogy újra szabad legyek! Alaposan körbejárva a lehetőségeket, ehhez be kellene szereznem egy lépcsőjáró gépet és egy elektromos mopedet! És itt jönnek a gondok!

(A 7 év alatt a családi megtakarítás 7 jegyű összege a nullához ért!) Egy olyan speciális eszköz amit én irányíthatnék (külső segítség nélkül útrakelhetnék) és képes lépcsőtjárni és az utcákat az 5-8 millió forint környékén van, erről nem is álmodom! (További eszközöket nem is említenék, mert hihetetlen horror áron mérnek mindent a szerencsétleneknek!)

De ami ennek töredéke és konkrét és szerintem együtt elérhető: Most lehetőségem lenne baráti áron venni egy komoly lépcsőnjárót és vannak igéretek speciális mopedre is (Ami ekkora súlyt könnyedén elbír és üzembiztos is)….

Sok barát, ismerős szokott úgy elköszönni, hogy: -Szólj Atti, ha valamiben tudunk segíteni! Most szólok! Sőt kérlek benneteket, aki tud, segítsen! Igaz, ez most csak készpénz formában kérem, és én sem gondoltam volna, hogy idáig jutok, de most ez a fokmérő!

Ha van olyan barát, ismerős, aki úgy ítéli meg, hogy segítettem az életben, voltam olyan ember, hogy kiérdemlem ezt és természetesen módjában áll, most kérem tegye meg!

Segítségeteket ebben a hónapban várnám, de maximum március hó közepéig! (Sok esetben a rendelési, gyártási idő is hosszú, nem akarom sokáig nyújtani!)

Számlaszámom: K&H lakosági bankszámla HU57 (IBAN) 10403507-69575354-55491013

Vagy ha valakinek a rózsaszín csekk szimpatikusabb, címem: Nótás Attila,3300 Eger, Csokonai M. 67. I/2.

Arra kérek mindenkit, hogy lehetőleg az utalás megjegyzésben írja oda a nevét, hagy gondoljak rá jó szívvel és emlékezzek közös élményünkre..ez nekem fontos lenne!

Amit még leszögeznék, hogy ez egyszeri alkalom és semmilyen alapítványt nem bízok meg gyűjtésre, senki ilyennel ne is keressen, ez csak visszaélésekre ad okot! Hogy megossza e valaki, vagy van e értelme…azt nem tudom, azt mindenki döntse el maga! Pár barátnak ezen ötletemet már felvetettem és többen mondták, hogy munkahelyen, egyéb helyen, kis csoportban megosszák, elővezetik helyzetemet , próbálnak segíteni! Kétkedve fogadtam, de ha létezik olyan jó érzésű magyar ember, aki látatlanban segít, nekik is nagyon megköszönöm természetesen.

Ha valaki hívni akar, számom tudja…Ha tanácsot akar adni vagy bármi javaslata van (csodadoktorok vagy halottam, hogy Mari néninek is ez segített…kérem kerüljenek!) vagy csak egy jó szót akar, azt is megköszönöm! Tényleg nem szaporítanám a szót! Ha átérzitek helyzetem akkor köszönöm és Isten áldjon benneteket!

Nagyon vigyázzatok az egészségetekre, mert az a legfontosabb! Pacsi-puszi mindenkinek: Nótata


 

Vélemény, hozzászólás?