U14 – Felkészülési mérkőzések


2019. február 13. szerda

**************************

Eger SE-Salgótarjáni BTC U15  3-2

Gólszerzők: Bóta (2), Berecz
Összeállítás: S.Nagy, Vágó – Kovács (U13) – Révész – Nagy, Kovács – Kalocsány – Grassi (U12), Bóta – Berecz – Varga

Tartalékok: Stefán, Török (U13), Németh (U13), Takács (U13), Káli (U13), Berényi (próbajátékos)


Szakál Csaba

vezetőedző:

A sok sérült és beteg miatt továbbra is nagyon felforgatott összeállításban tudtunk pályára lépni az SBTC egy évvel idősebb korosztálya ellen, a hétközi, szerdai felkészülési meccsünkön. Több fiatal is lehetőséget kapott, illetve továbbra is voltak olyan játékosok közöttünk, akik teljes egészében nem tartoznak még hozzánk.
Jól kezdtük a mérkőzést és már az elején vezetést szereztünk.
A korkülönbségből adódó fizikális hátrány miatt, védekezésben és támadásban is sokkal komolyabb párharcokat kellett megvívnunk, de szerencsére álltuk a sarat és erre nem lehetett panasz. A gólunk után érthetetlen módon kapkodóvá vált a játékunk, a labdaszerzések megvoltak, viszont az átmeneteknél nagyon sok rossz döntést hoztak a srácok, ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy fejben fáradtabbak voltak. A helyzeteink megvoltak, de a befejezéseknél nagyon dekoncentráltak voltunk. A félidő előtt tudott egyenlíteni az SBTC, egy egyéni hibát követően. Összeségében azt lehet mondani, hogy gyenge első játékrészt produkáltunk. A második játékrészben némileg feljavultunk és összeszedettebbek lettünk, a vezető találatot mégis a vendégek tudták megszerezni. Ami pozitívum volt számomra, hogy a csapat újra bizonyította, hogy óriási tartása van. Hátrányból felállva fordították meg a találkozót, két remek megoldást követően és emelett további lehetőségeink is adódtak. Véleményem szerint elég sok tapasztalatot szereztünk ezen a mérkőzésen. A fiúk saját bőrükön tapasztalhatták, hogy milyen az, amikor az ellenfél a legkisebb hibát/ határozatlanságot is azonnal góllal bünteti. Ez most kétszer is előfordult, de biztos vagyok benne, hogy tanulunk belőle. Gratulálok a srácoknak és az Salgótarjáni BTC csapatának is!


2019. február 16. szombat
****************************
Nagykáta SE U16-Eger SE  4-4
Gólszerzők: Kalocsány (3), Révész
Összeállítás: S.Nagy, Vágó – Kovács (U13) – Révész – Nagy, Varga – Kalocsány – Takács (U13) – Bóta – Berecz – Káli (U13)

Tartalékok: Tóth, Németh (U13)


Szakál Csaba

vezetőedző:

A hétközi, hazai felkészülési mérkőzés után, újabb program volt beiktatva a fiúknak, így szombaton a Nagykáta SE U15/U16 vegyes korosztálya látott vendégül minket.
Idén először játszottunk füvön, az ellenféllel kemény küzdelem zajlott a pályán. Ami a párharcokat illeti, még kiélezettebbek voltak, mint a Salgótarján elleni találkozón.
Továbbra sem voltunk könnyű helyzetben, mivel betegségek miatt újabb kiesők lettek a keretben. Végül tizenkét mezőnyjátékossal és egy kapussal vágtunk neki a bajnoki rajt előtti, utolsó felkészülési összecsapásunknak. A csapatunkban mindenkitől 2-3 évvel idősebb hazaiak, fizikálisan nagyon erős, jó felépítésű és rendkívüli gyors játékosokból álltak, ezért nekünk technikailag kellett föléjük nőnünk. A pálya talaja nem éppen volt alkalmas a kombinatív játék kialakítására, viszont ennek ellenére is megvolt követelve a csapattól, hogy próbáljanak alkalmazkodni a körülményekhez és rengeteg intenzív mozgással, gyors rövid passzokkal igyekezzenek felépíteni a támadásokat. Az első félidőben két szöglet után szereztünk remek találatokat. Ezen kívül még 3-4 nagyon komoly lehetőséget is kidolgoztunk, de az ellenfél kapusa óriási védéseket mutatott be. A hazai csapat kétszer is válaszolni tudott góljainkra, nagyobbnál nagyobb egyéni hibáinkat kihasználva. A második játékrészben sokat volt nálunk a labda és a helyzeteink továbbra is megvoltak szép számmal, de nem tudtuk értékesíteni azokat. A házigazdák a középpályáról, a védelem mögé beívelt labdákkal próbálkoztak és sajnos újra dobtuk az egyéni hibát. Kétszer is átudták venni a vezetést, de most mi tudtunk válaszolni. Büszke vagyok arra, hogy hatalmas morális tartást és hozzáállást láttam a játékosaimtól.
Három elkerülhető, buta gólt kaptunk és bátran merem mondani, sokkal közelebb álltunk a győzelemhez. Erre a teljesítményre lehet építeni!
Köszönjük a meghívást a Kemecsei Laci kollégámnak!
További sok sikert nekik a tavaszi szezonra!

 

 

Vélemény, hozzászólás?