U15 – Hét gól a Cegléd ellen


Eger SE – Ceglédi VSE 7-1 (3-1)

MLSZ U-15 II. Közép-Keleti csoport – 19. forduló

Eger, 2019. március 16.


Eger SE: Kiss D. J. – Petz P. (Kozma B.), Hammer B., Bukucs G., Koós M. (Holló G.) – Bársony L., Krinszki B., Major B., Rácz D., – Terjék D. (Lányi B.), Bozó K.

Gól: Major  B. (1), Bozó K. (2), Terjék D. (1), Rácz D. (1), Holló G. (1), Petz P. (1)


Székely Károly

vezetőedző:

Műfüves pályán erős szélben játszottuk a mérkőzést melyen szerencsére korán tudtunk egy gyors támadás végén eredményesek lenni. Ez kicsit megnyugtatta a csapatot így a labdakihozatalban nem hoztuk a “szokásos” hibákat ill. gyorsan javítani tudtunk és gyorsaságunk középpályás játékunknak köszönhetően egyértelmű volt győzelmünk. Az első félidőben 4-2-3-1 a második félidőben 3-5-2 felállási rendben játszottunk ahol Bozó K. -Holló G. két ékes játék rend volt a kiindulási alap.
A kapuban Kiss Domi magabiztos volt feltűnően jól fogta a labdákat csupán 1-2 kidobás nem volt technikailag megfelelő.
A vádelemben nem volt most kiemelkedő játék senki részéről, erősek voltunk de nem voltunk mindig labda biztosak ami az erős szélnek is köszönhető.
A középpálya adta az egységes erőt, Bársony Lőrinc ismét kiemelkedett mozgékonyságával, kis területen való ügyes játékával indításaival a mezőnyben. Rácz Domi állandó futásával ügyes előre játékával állandó gólra törekvésével, Krinszki B. a helyezkedésével oldal váltásaival, több labdaszerzésével járult hozzá a középpálya jó játékához.
Major a szélen tarthatatlan volt még többet kellett volna egy az egyben betörésekkel, cselekkel 16-oson belülre kerülni jobban kell gólt akarni lőni. A csapat másik legjobbja Bársony L. mellett Bozó Kornél volt, rengeteg elmozgással, gólra törő játékával alig lehetett tartani és ismét lőtt 2 gólt.
A csapattól hiányolom a szélső védők támadásban való
játékát, nem lépnek fel a támadáshoz időben és nem a jó megoldásokat választják. A középső védőink egy két bizonytalankodása nagyobb alázattal figyelemmel koncentrációval elkerülhető lenne.
A csapat standard játékokban (szabadrúgás szöglet) nem jól teljesít hiába megy jól be a beadás nem találkozunk a labdával, nem támadjuk a labda vonalát ezért eredménytelenek vagyunk ezekben a szituációkban. Holló Geri első góljának örülök.
A győzelemhez gratulálok, kellett ez a győzelem.

Mérkőzés jegyzőkönyv


 

Vélemény, hozzászólás?

Scroll Up