NB III. – Eger SE-DVTK II. 2-3 (1-2)


Sajnos nem sikerült a “hatpontos mérkőzésen” felülkerekedni a DVTK csapatán. A Diósgyőr 1-2 félidőt követően, 2-3-ra nyerte ezt a fontos mérkőzést. Így  a DVTK két helyezést javított a pozícióján, mi pedig rontottunk egyet és ezzel visszacsúsztunk a 12. helyre. A következő javítási lehetőség egy hét múlva Budapesten az ESMTK ellen


Érdekes mérkőzésen vagyunk túl. A sérültjeink kezdenek felépülni, már többen is keretben lehettek, aki még sérült jövőhéten elkezdi a mozgást. De Kaszás Norbit a félidőben is ápolni kellett, míg Antal Zsoltit sérülés miatt kellett lecserélnem. Nekem úgy tűnt, hogy végig jobban játszottunk, rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani, azonban ezekkel nem tudtunk élni… A meccs után többen kérdezték, hogy “mi lett volna ha” vagy “ha bizonyos szituációban jobban koncentrálunk”… Nekik is elmondtam, a télen a “ha” nevű játékos nem volt szabadon igazolható, így nem hoztuk Egerbe. Örülök, hogy a játékosok haraptak, de most már a jövőheti budapesti győzelem lebeg a szemünk előtt! Köszönjük a nézők jelenlétét, az pedig külön jól eső érzés volt, hogy a vereség ellenére tapssal kísérték be a fiúkat! Az Öregriek megemlékezése pedig példaértékű, melyet az érintett játékosok nevében ezúton is köszönök!

Mérkőzés jegyzőkönyv


Mérkőzés fotók (Eger SE-DVTK II.)


Mérkőzés összefoglaló (Eger SE-DVTK II.)

Forrás: Eger TV/Facebook


Vélemény, hozzászólás?