NB III. – Hétvégén a Cigánd SE a vendégünk


Az előző hétvégén bravúros győzelmet arattunk a feljutásárt harcoló ESMTK otthonában, ezzel a forduló legnagyobb meglepetését okoztuk. Ezzel a győzelemmel sikerült előrelépnünk a 10. helyre a tabellán. Vasárnap folytathatjuk ezt a sorozatot 17.00 órától a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban a Cigánd SE ellen. Ellenfelünk a múlt hét végén hazai környezetben szenvedett vereséget a Füzesgyarmati SK ellenében, 2-1 arányban és továbbra is az utolsó helyt foglalja el az NB III. Keleti csoportjában. Őszi mérkőzésünkön 1-0-ra nyertünk Farkas Krisztián góljával Cigándon.

A hétvégi mérkőzésről Vitányi László vezetőedzőt kérdeztük honlapunkon:


Nagyon fontos bajnoki mérkőzés előtt állunk. Egyáltalán nem gondoljuk azt, hogy a múlt hétvégi idegenbeli siker után esélyesebbek lennénk, mint három héttel ezelőtt. Ismételten magas hőfokon kell játszanunk és teljes koncentrálásra van szükségünk, ugyanis a három pont érdekében minden erőnket, tudásunkat mozgósítanunk kell. Nagyom bízom benne, hogy mozgósítani is fogunk! A sérültek, betegek már elkezdték a könnyített mozgást, de ettől függetlenül valószínűsíthető, hogy Fekete és Vajda továbbra sem tud pályára lépni. Busai eltiltásából visszatér, azonban Árvai és Dáné könnyített edzésmunkát végzett eddig és Antal is hagyott ki edzést. A stábbal igyekszünk felkészíteni a csapatot, számukra egyértelműsítettük, hogy a Budapesten bemutatott játéknak kell lennie az alapnak! Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt már a szombati megyei I. osztályú bajnokira, a vasárnap délelőtt a Körcsarnokban tartandó egészségnapra és természetesen kiemelten várunk mindenkit a vasárnapi bajnokinkra!

 



 

Vélemény, hozzászólás?