NB III. – Hazai pályán fogadjuk a DEAC csapatát


Hétvégén újra vasárnap játsszuk a soron következő bajnoki mérkőzésünket. Ezúttal a DEAC csapatát fogadjuk a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban 14.00 órától.

A DEAC együttese az előkelő 3. helyet foglalja el az NB III. Keleti csoportjának tabelláján, az eddigi 6 győzelmével és 2 döntetlenjével. Eddig a Jászberényi FC és a Termálfürdő Tiszaújváros ellen hagyták el vesztesen a pályát. A két döntetlenjüket pedig a nyitófordulóban Putnok FC és a legutóbb a hazai pályán az ESMTK mérkőzésen érték el.

Csapatunk is jelenleg a tabella 11. helyét foglalja el. Az utóbbi két fordulóban 4 pontot szereztünk. Hazai pályán a Tállya KSE csapatát vertük meg 1-0 arányban a 9. fordulóban, majd a múlt hétvégén 0-0-s döntetlent értünk el az Ózdi Kohász SC ellen.

Az előző szezonban Debrecenben 0-0-s döntetlent értünk el, míg hazai pályán 2-1-re kikaptunk a DEAC csapatától.


Honlapunkon vezetőedzőnk Sütő Szilárd és csapatunk játékosa, Valkay Richárd mondja el mit vár a hétvégi mérkőzéstől:


– Volt NB I-es és válogatott játékosokat felvonultató DEAC csapatát fogadjuk a hétvégén, akiknek a céljuk az NB II-es tagság kiharcolása. A két csapat más célokért küzd, de jelenleg mind két csapat az NB III-as bajnokság résztvevője. Tiszteljük az ellenfelet, de szeretnénk, bizonyítani, hogy a saját stadionunkban senki sem érkezhet könnyed 90 percre. A csapat sokkal kompaktabb arcát mutatta az elmúlt fordulókban, de kulcsfontosságú lesz, hogy a támadó harmadban pontosabbak és agresszívebbek legyünk a DEAC ellen.

– Egy jó csapat ellen fogunk játszani, de hétvégén itthon kell tartani a 3 pontot, mivel úgy gondolom itthon nagyon jól teljesítünk! Utolsó két találkozón sikerült kapott gól nélkül lehozni, ezt tovább szeretnénk vinni a DEAC ellen is, és gólra törőbben játszani!

A mérkőzés játékvezetője: Kovács Imre

Asszisztensek: Dr. Ambrus Dániel János, Urgyán Antal


NB III. Keleti csoport – Aktuális tabella


A forduló mérkőzései


 

Vélemény, hozzászólás?