U15 – Szoros mérkőzésen nyertünk a Miskolciak ellen


Eger SE – Miskolc Népkert Volán SE 3-2 (2-1)

MLSZ-U15 II. o. – 10. forduló

Eger, 2019.11.02.


Szakál Csaba

vezetőedző:

Hat játékosom továbbra is hiányzott, de bizakodó vagyok, hogy mihamarabb teljes lesz a keret és mindenki a rendelkezésemre tud állni. Egy simának induló mérkőzésen, már az elején két gólos előnyre tettünk szert és már az első játékrészben több góllal is lezárhattunk volna az összecsapást, de egy jogos kiállítás után sajnos emberhátrányba kerültünk, így extra erőket kellett mozgósítanunk. A kiállítás után rögtön szépíteni tudott a Miskolc Népkert szabadrúgásból. A kiállítás előtt és után is eléggé paprikás volt a hangulat, sajnos a játékvezető nagyon szabadjára engedte az adok-kapokat és ami miatt a mi esetünkben piros lap járt, az a másik oldalon nem egyszer elmaradt. Az eredmény a félideig már nem változott. A második félidőben elkezdte éreztetni a hatását a szerdai találkozó, illetve volt nyolc olyan játékos is a keretben, aki még csütörtökön is mérkőzést játszott a RUK válogatottban, tehát jócskán volt játékperc a lábakban, de úgy gondolom, hogy nem hiába dolgozunk együtt a srácokkal lassan 2 éve, teljes mértékben fel vannak készítve fizikálisan az ilyen szituációkra. A második játékrész elején egy kontra után egyenlíteni tudtak a vendégek. Ez azonban még nagyobb löketet adott a csapatnak és 10 perccel a lefújás előtt Berecz Kori nagyszerű egyéni játék után, kb. 28 méterről nagyon pontosan lőtte ki a jobb alsó sarkot, ezzel beállítva a 3-2-es végeredményt. Röviden úgy értékelném, hogy a szív és az akarat diadala volt ez a győzelem!Hatalmas gratuláció a srácoknak! Megmutatták, hogyan kell eltüntetni közel 45 perc emberhátrányt, mi több így is végig dominálni tudtunk és számtalan lehetőséget dolgoztunk ki, nem egyszer a szerencse mentette meg a vendégeket az újabb góltól. Többször álltunk a kapussal szemben, talán még üres kapura is hibáztunk, kapufát rúgtunk, az ellenfél kapusa pedig nagyon jól védett. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Megmutatták, hogy mekkora szívük van.

Mérkőzés jegyzőkönyv


 

Vélemény, hozzászólás?