U10 – Kemény, de nagyon hasznos nap


U10-es csapatunknak mozgalmas napja volt szombaton. Délelőtt a Budapest Honvéd ellen játszottak felkészülési mérkőzés, délután pedig Gyöngyösön kellett helytállniuk a fiúknak a megyei futsal  bajnokság döntőjében. Erről a mozgalmas napról Hegedűs Zsolt vezetőedző számol be honlapunkon.


Hegedűs Zsolt

vezetőedző:

– Szombaton a sok hiányzó ellenére is úgy gondolom jó napon vagyunk túl. Délelőtt egy remek U10-es csapat a Honvéd ellen játszottunk egy három harmados, másfél órás edzőmérkőzést,  amely jól sikerült, annak ellenére is, hogy mi nem nagyon érezzük a nagy pályát, hiszen nem tudunk edzeni többnyire csak kézilabda méretű pályán. Voltak remek megoldások, szép labdakihozatalok, és jó egyéni teljesítmények. Magyon hasznos volt számunkra a találkozó. Ami pozitív, hogy egy elit akadémia ellen voltunk végig partiban a sok hiányzó ellenére is. Valamint a srácoknak meg kell szokniuk egymást az új játékosokkal. 3-1 vezettünk addig míg az összeszokott társaság játszott. De lesz ez sokkal jobb is. Van ebben a korosztályban bőven potenciál. Ezt követően egy gyors utazás Gyöngyösre egy megyei futsal döntőre ahol a nagyok között játszhattunk. Nagy eredmény, hogy döntőbe jutottunk. A 2009-es csapatunk ellen játszhattunk, ahol ők megérdemelten zsebelték be az aranyérmet. Szeretnék nekik gratulálni. Nem kérdés ki volt a legjobb U11-es csapat a bajnokságban. Mi már sokszor a labdában is elestünk. De egy rossz szavam nem lehet a fiúkra, akik végig csinálták ezt a kettős terhelést. Ami külön öröm hogy mi kaptuk meg a Fair Play díjat is.


 

Vélemény, hozzászólás?