NB III. – Zártkapus mérkőzésen fogadjuk a Füzesgyarmati SK csapatát


A Magyar Labdarúgó Szövetség a kormány szerdai rendkívüli döntését követően mától visszavonásig az összes magyarországi labdarúgó-mérkőzés zártkapus megrendezését rendelte el. A korlátozás azt jelenti, hogy a szűk körű rendezőgárda mellett kizárólag a játékosok és a stábtagok lehetnek jelen.


Így a szombati, 14.30 órakor kezdődő Eger SE – Füzesgyarmati SK NB III-as bajnoki mérkőzés is nézők nélkül kerül megrendezésre a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. A szurkolóink tájékoztatására a Facebook oldalunkon élő eredmény közvetítés lesz, valamint a találkozóról videóösszefoglaló lesz elérhető a mérkőzés után a honlapunkon.

A Füzesgyarmati SK jelenleg a megszerzett 38. pontjával vezeti az NB III. Keleti csoportját. Az eddigi mérkőzéseken 12 alkalommal hagyták el győztesen a pályát, 2 döntetlen és 3 vereség mellett. 30 lőtt góljukra az ellenfelek csak 17 találattal tudtak válaszolni. Az előző fordulóban hazai pályán fogadták az ESMTK-t, a mérkőzés 1-1-es döntetlennel végződött.

Csapatunk továbbra is a tabella 11. helyén található. Öt mérkőzésen nyertünk, két döntetlen és tíz vereség mellett, amivel 17 pontot gyűjtöttünk. Góljaink száma nem gyarapodott az előző fordulóhoz képest, maradt a 18 lőtt és a 31 kapott találat. A múlt hétvégén megyei rangadón fogadtuk az FC Hatvan csapatát, ahol gólnélküli döntetlen született.

Ősszel, szoros mérkőzésen maradtunk alul Füzesgyarmaton, 2-1 arányban.


A mérkőzésről Sütő Szilárd vezetőedzőt és a Békéscsabáról érkezett új igazolásunkat Olasz Dénest kérdeztük:

– Egy bajnokaspiráns csapatot fogadunk a hétvégén. Furcsa mérkőzésnek nézünk elébe, mert a csapaton egy betegség hullám söpört végig, a találkozó pedig zárt kapus lesz. Kiemelt fontosságú lesz, hogy mentálisan erősek legyünk, és a körülmények ellenére egységesen és igazi csapatként lépjünk pályára. A szombati napon mindenkinek össze kell szorítania a fogát és egyéni legjobbját kell adnia a csapat sikeressége érdekében.

– Nem sikerült úgy az első mérkőzés Hatvan ellen, ahogy mi azt elterveztük, ezért szeretnénk javítani, ráadásul a bajnokságot vezető Füzesgyarmat ellen, ami nem lesz egy egyszerű feladat, de bízom a csapatban és tudom, hogy képesek vagyunk a megszerezni a három pontot!

A mérkőzés játékvezetője: Kátai Gábor

Asszisztensek: Benkő Róbert, Gavalla-Kulcsár katalin


NB III. Keleti csoport – Aktuális tabella


A forduló mérkőzései



Vélemény, hozzászólás?