U15 – “Körkapcsolásos közvetítés” a kényszerszünet alatt


Pénteken U15-ös csapatunk bajnoki mérkőzést játszott volna a Tállya KSE csapatával. De, mint tudjuk a koronavírus járvány miatt, az MLSZ felfüggesztette a bajnokságot, így ezt csak gondolatban lehetet megtartani.

Így a honlapunkon a csapat néhány játékosával készítettünk egy “körkapcsolásos közvetítést”. Itt három téli igazolásunk , valamint két, már több éve az Eger SE-ben játszó játékos mondja el az eddigi tapasztalatait a csapatnál és a kényszerpihenő általi hétköznapokról is beszámol.


Kovács Benedek, téli igazolásunk aki a Mezőkövesd-Zsóry FC csapatától érkezett hozzánk

– Nagyon jól érzem magam a csapatban, sokkal jobban mint ‘kövesden. Jól fogadott mindenki Egerben. Az egri klub lehet nem olyan felszerelt, mint a mezőkövesdi, de az edzők, játékosok nekem úgy tűnik, hogy jobban felkészültebbek, kedvesebbek. A felkészülés jól sikerült, igaz néha sajnos alig voltunk edzésen. Eddig egy bajnokit játszottam a csapattal, az nem a legjobban sikerült. Az első 20 percben nem is tudom mit csináltunk, azon el is ment a meccs. Viszont előtte játszottunk 3 edzőmeccset is, amiből kettőt megnyertünk. Azon volt pár biztató jel.

Jelenleg túl sok szabadidőm nincs, délelőtt online oktatás van, délután pedig az edzéseket csinálom. Az online edzések bejönnek nekem, de tény, hogy elég fárasztóak. Az erősítés és a labdás gyakorlat annyira nem, de a váltakozó iramú futógyakorlat eléggé kifáraszt. Várom, hogy folytatódjon a szezon.


Kósa Máté, aki most érkezett hozzánk az Egerszalók SE csapatától

– Nagyon jól érzem magam a csapatban és a srácok is iszonyat rendesek velem, mindemellett nagyon élvezem az összes edzést a csapattal. Nekem személy szerint nagyon szimpatikus a klub és mindig is az volt. Szerintem jól edzett a csapat a felkészülés időszakában és ez idő alatt megismertük egymást a társakkal. Az edzőmérkőzések alatt kezdett kialakulni a keret és a csapat is kezdte megtalálni a közös hangot. Az első bajnoki mérkőzésen sajnos egy csúnya vereségbe szaladtunk bele, de pozitívum, hogy már azonnal a mérkőzés után mindenki elgondolkodott, hogy miképpen javítsa a hibáit legközelebb.

Nekem jól telik a mostani időszakom és az online edzéseket is szívesen csinálom . Ezek leginkább erőnléti edzések de ez elengedhetetlen a futballhoz.


Balogh Roland, aki szintén a Mezőkövesd-Zsóry FC csapatától érkezett a télen

– A csapatban nagyon jól érzem magam, szerencsés helyzetben vagyok, mert sok mindenkit ismertem már korábbról.Úgy érzem jól fogadtak. Nagy öröm számomra hogy az Eger SE színeiben játszhatok, ez alatt a kis idő alatt is sokat kaptam a klubtól. Laci bá és Balázs bá személyes tanácsokkal is ellátnak minket, ez sokat segít a fejlődésünkben. A csapatnak még egy kicsit jobban össze kell szokni, az első bajnoki nem úgy alakult ahogy szerettük volna, ezért kell még jobban harcolnunk a további mérkőzéseken.

Sajnos egy nem várt időszak kezdődött, ami mindenki számára megnehezíti a felkészülést, de minden nap becsülettel hajtom végre az edző utasításait, hogy ha újra játszhatunk, akkor remek formában legyek.


Kovács Ábel, aki 97 egri utánpótlás mérkőzésen 27 gólt rúgott

– 4 éve vagyok a klubnál és eddig semmi gondom nem volt vele, jól érzem magam, a csapattársakkal is jól kijövök, nincs baj velük. A téli átigazolási idő alatt több játékos is érkezett hozzánk, néhány edzés után egészen megismertük egymást, s jól kijöttünk velük. A téli felkészülés nagyon változóra sikeredett, egyszer jól teljesített a csapat, máskor meg rosszabbul, de azért dolgozunk, hogy ezeket kijavítsuk. A tapasztalatom az első bajnoki után, hogy sajnos fejben nem volt ott nagyrészt a csapat és az edző kérését nem tartottuk be. A helyzeteket nem sikerült érvényesíteni és szomorú vége lett.

A mostani időszak elég nehezen telik az online oktatás és edzés miatt, de mindent megteszek, hogy könnyebb legyen. Az online edzés elég fárasztó tud lenni, ha mindent legjobb tudásod szerint csinálsz, de persze van pár olyan edzés is ami kicsit könnyebb. Bízom benne, hogy remek formában térünk vissza a pályára.


Jordán Tamás, aki 73 alkalommal lépett pályára egri utánpótlás mérkőzésen

Lassan 5 éve vagyok a klubnál és nagyon tetszik a közösség, illetve örültem, hogy jöttek új srácok. Úgy látom, hogy sikerült beilleszkedniük aminek örülök. A felkészülésről annyit, hogy nem úgy alakult ahogy elterveztük, sokan félvállról vettük az egészet és ez meg is látszott az első bajnoki mérkőzésen, ahol nem tudtunk úgy teljesíteni, ahogy elterveztük és nem tudtuk megvalósítani azt, amit az edzőnk kért tőlünk.

Nem annyira örülök az online edzéseknek, mert jobb lenne a csapattal közösen készülni, de minden erőnkkel próbáljuk megvalósítani azt amit az edzőnk kiadott részünkre.



Vélemény, hozzászólás?