U10 – Otthoni tanulás és edzés az utánpótlás csapatunknál


U10-es játékosainknak is két fronton kell helytállniuk ebben a helyzetben. A gyerekeknek egyszerre kell megfelelni a megváltozott iskolai oktatásnak és az otthoni edzéseknek. Honlapunkon Hegedűs Zsolt vezetőedző számol be az tréningekről és persze a csapat két játékosai elmondja, hogy miként éli meg ezeket a napokat.


Hegedűs Zsolt

vezetőedző:

– Nagyon nehéz ez a most kialakult helyzet. Edzőnek és játékosnak is biztos vagyok benne lelkileg és testileg is kemény lesz. Én a fiúkkal folyamatosan kapcsolatban vagyok. Próbálok segíteni amennyit csak tudok. Első heten technikai feladatok voltak és persze kis futás. A következő héten már erősítések lesznek, persze életkori sajátosságokat figyelembe véve. Biztos vagyok benne, hogy a vége lesz ennek az egésznek még keményebben tér vissza mindenki.

Válogatás az otthoni edzésekből


Kovács Áron

– Reggel általában 8 óra körül felkelek, minden nap reggeli tornázok. Utána reggelizek és előkészülök a délelőtti tanulásra. Ebéd után egy kicsit szoktam játszani, pihenni vagy segíteni anyáéknak a házi munkában. Délután is megnézem az iskolai feladatokat és el készítem ami még határidős. Minden délután beiktatom az edzést, általában technikai feladatokat csinálok, amit az edzéseken is szoktunk, vagy futok. Nagyon hiányzik a csapat, az edzőm és az edzések is. Remélem nemsokára találkozhatok velük.


Országh András

– Az elmúlt 2 hétben sokat tanultam és készültem otthon az iskolai feladatokra. A délutánok a sport jegyében telnek: öcsémmel, Barnussal, készítettünk egy exathlon pályát, sokat focizunk, dartsozunk, pingpongozunk, kerékpározunk. Apa edzéseket is próbál tartani, akadálypályával, különböző feladatokkal. Már nagyon várom, hogy újra együtt játszhassak a csapattársaimmal!


MARADJ OTTHON!


Vélemény, hozzászólás?