NB III. – Hazai pályán fogadjuk a hétközi fordulóban az újonc BVSC-Zugló csapatát


Újra, immáron harmadik alkalommal játszunk egymás után hazai pályán a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. Az első hétközi fordulóban, 2020. augusztus 12-én, szerdán, 17.30 órától az újonc BVSC-Zugló csapata lesz a vendégünk.


A BVSC-Zugló csapata az előző szezonban 45 pontot szerezve nyerte meg a BLSZ I. o. bajnokságot, legtöbb gólt (61) szerezve, és a legkevesebbet (7) kapva. Két forduló után, újoncként remekül helytállnak az NB III-ban is, ahol veretlenül, a tabella 5. helyén vannak jelenleg. Gabala Krisztián Ferenc vezetőedző irányításával az eddigi fordulókban az SBTC otthonából hozták el az egyik pontot és hazai környezetben legyőzték az a másik újonc Mezőkövesd Zsóry FC II. csapatát.

Csapatunk remekül szerepelt az eddigi mérkőzéseken, így a tabella élén várhatjuk a BVSC-Zugló elleni mérkőzést. A csapat teljesítményéről magukért beszélnek az eredmények. Az első fordulóban fölényes győzelmet arattunk a Mezőkövesd Zsóry FC II. ellen (6-0), majd a következő mérkőzésen a DVSC II. ellen (4-0). A hétvégi mérkőzést követően Sütő Szilárd vezetőedző irányításával, a feszített tempó miatt a regenerálódáson volt a hangsúly, hogy a csapat minél jobb formáját hozza a mérkőzésen és folytatni tudja az eddigi remek szereplését.


A mérkőzésről Sütő Szilárd vezetőedzőt és az előző fordulóban két gólt szerző Pál Szabolcsot kérdeztük:

– Nagyon jó erőkből álló ellenfél érkezik hozzánk. A BVSC eddigi mérkőzésein hozzánk hasonlóan domináns futballt mutatott be. Az elmúlt napokban a regenerációra próbáltuk helyezni a hangsúlyt és felkészültünk az ellenfélből. A hazai pálya előnye mellettünk szól.

 

– Nehéz meccsre számítok, nagyon jó a csapat a BVSC. Sok jó játékosuk van, köztük nagyon rutinosak is!! De, ha ugyanúgy játszunk ahogyan eddig, akkor ezzel a felfogással bárki is az ellenfél nem lehet probléma, amit ne tudnánk megoldani.

A mérkőzés játékvezetője: Sándor Csaba

Asszisztensek: Benkő Róbert, Skover Péter


A forduló mérkőzései

Aktuális tabella




Vélemény, hozzászólás?