U12 – Eger SE – Sajóvölgye Focisuli 2-2 (1-2)


Eger SE – Sajóvölgye Focisuli 2-2 (1-2)

U12 kiemelt – 2. forduló

Eger, 2020.09.13.


– Bekapcsolódott az országos vérkeringésbe az u12-es korosztály is, hiszen az MLSZ által szervezett I. osztályú bajnokság küzdelmeiben vesz részt. A gyerekek már nagyon várták életük első bajnoki mérkőzését. A heti felkészülésünket beárnyékolta Szabó Ádám sajnálatos sérülése (kéztörés), így vele a hétvégén nem számolhattam, továbbá azzal a két játékossal sem akik az idősebb korosztályban szerepeltek, de az utánpótlássportban megszokott.  A Sajóvölgye ellen így nyolc a korosztálynál fiatalabb játékossal a keretünkben léptünk pályára, akik éltek a lehetőséggel és eltüntették a kor- és erőkülönbséget. A kezdeti megilletődöttség után kezdtek magukra találni a fiúk, mentalitásukat és akaraterejüket mutatja, hogy kétszer is tudtunk egyenlíteni a végén pedig meccslabdáink voltak a győzelemhez, amiket elhibáztunk. Tetszett, hogy nem ívelgettük előre a labdákat, hanem próbáltuk kihozni azt, még akkor is, ha azokba hibák csúsztak és még a távolságokat sem mindig találtuk el, hiába tudtuk, hogy mi lett volna a játék! A gyerekek emelt fővel jöhettek le a pályáról, járt a taps a végén!!! Jó lett volna nyerni, de a mérkőzésen mutatott játék és hozzáállás minden győzelemnél többet ér számomra.

GRATULÁLOK a fiúknak és köszönöm Hegedűs Zsoltinak a segítséget.


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Sajóvölgye Focisuli)



Vélemény, hozzászólás?