Utánpótlás – Az ország 37 legjobb utánpótlás nevelő klubja között az Eger SE

 


Az Eger SE “B” Tehetség Központ besorolásával kapcsolatban Vitányi László szakmai igazgató számol be a részletekről a honlapunkon:


– Hosszú vizsgálat után a múlt héten megszületett az utánpótlás rendszer átalakításáról szóló határozat, amellyel egy időben a klubok besorolásra kerültek az MLSZ rendszerében. Óriási büszkeséggel mondhatom, hogy Eger bekerült az ország 37 legjobb utánpótlás nevelő klubjába, hiszen Tehetség Központ minősítést kapott. Az auditot a nemzetközileg ismert belga Duoble Pass cég tartotta és nagyjából fél évbe telt, mire minden klubot feltérképezett, kielemzett. Amit a vizsgálatról eltudok mondani, hogy rendkívül korrekt volt, szakmai alapon zajlott, a mi részünkről pedig teljesen őszintén ment a dolog. Elmondtuk honnan indulunk, hova tartunk és ebben jelenleg hol tartunk. Ennek megfelelően vázoltuk fel a jövőbeni terveinket. Természetesen a helyszíni szemle és interjúk mellett rengeteg belső dokumentumot a vizsgálók részére kellett bocsájtani, hogy lássák a rendszerünket, a gondolatainkat. A vizsgálati eredményeket hamarosan a rendelkezésünkre bocsájtják, de a nemzetközi tapasztalatoknak köszönhetően tudjuk, hogy mik számítanak prioritásnak. Tudjuk a hibáinkat, tudjuk miben kell fejlődnünk és ezt a Double Pass is alátámasztotta. Az új rendszer a nyártól fog felállni, a szakmai elvárások, a rendszer és az esetleges plusz anyagi források kapcsán májusig tájékoztat minket az MLSZ, de természetesen a munka nem áll meg, a felkészülést már most elkezdtük. Ebben az elismerésben minden olyan személynek, aki csak egy fűszálat keresztbe tett érünk, maximális része van, ahogyan a partner klubjainknak is. Ez most nekünk nem arra jó, hogy picit a lábunkat feltehetjük, mert jók vagyunk, hanem egy újabb lendületet, hitet ad a további munkához, hiszen úgy látta egy független bizottság, hogy valamit jól csinálunk. Köszönjük szépen támogatóinknak, vezetőinknek, partnereinknek, a szurkolóknak, a szülőknek, játékosoknak és természetesen az edzőknek, hogy erre a szintre jutottunk! – mondta el Vitányi László az MLSZ besorolással kapcsolatban.



 

Vélemény, hozzászólás?