Megyei I. o. – Magabiztos győzelem Füzesabonyban

 


Füzesabonyi SC – Eger SE II. 1-4 (0-1)

Megyei I. o. – 14. forduló

Füzesabony, 2021.03.06.


Magabiztos győzelmet aratott második csapatunk a Füzesabonyi SC otthonában. Az első félidő közepén egy öngólt követően jutottunk előnyhöz, melyet sikerült megőrizni a játékrész végéig. A második félidő elején szépített az ellenfél, de a gól után újra magunkhoz vettük a játék irányítását és Halász Dominik két góljának köszönhetően megnyugtató előnyt szereztünk, amit a 92. percben Lázár levente még növelni is tudott. Összességében megérdemelten hoztuk el a három pontos, mivel a három lőtt gólunkon kívül, még kettőt érvénytelenített a játékvezető.


– Valószínűleg nem ez volt a forduló legszínvonalasabb mérkőzése. Ellenben nagy küzdelem és helyenként jó játék jellemezte a csapatokat, melyből mi jöttünk ki jobban. Egyáltalán nem szoktam az ellenféllel és a játékvezetővel foglalkozni, de most kell!!!!! Két kiemelkedő jelenetet kell megemlítenem! Egy ütközést követően le kellett cserélnem egy játékosomat, majd nem sokkal később a vétlenül sérülést okozó ‘abonyi Szabó Ákost is lecserélték, aki az egész létesítményen keresztül a kispadunkhoz jött, hogy érdeklődjön a sérült állapotáról és átbeszéljük a történteket! A másik esetben a fényviszonyok miatt a játékvezető egy támadásunk során a kapufáról a kapu elé pattanó labdát úgy látott, hogy az a játéktéren kívül van így lefújta az akciót, hiába érkeztünk a kipattanóra is mi. A hibáját észlelve (ami után a szabályok szerint a kapust illette a labda) a csapatkapitányunknak, majd a mérkőzést követően nekem is elmondta az általa tapasztaltakat és elnézést kért. Mindkét cselekedet számomra mindennél többet ér és büszke vagyok a két fiatal emberre! Így is lehet, nagy respect!!!

Mérkőzés jegyzőkönyv (Füzesabonyi SC-Eger SE II.)


Aktuális tabella


A forduló eredményei



 

Vélemény, hozzászólás?