Megyei I. o. – Újra hazai pályán, az ellenfél a Besenyőtelek SC-Erőss Út csapata

 


Szombaton újra a Felsővárosi Sporttelepen játszik csapatunk. A zárt kapus mérkőzésen, 15.00 órától a Besenyőtelek SC-Erőss Út együttesét fogadjuk.


A Besenyőtelek SC-Erőss Út a megyei bajnokság élmezőnyéhez tartozik. Jelenleg a 4. pozíciót foglalják el a tabellán. Az eddigi mérkőzéseken 7 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség a mérlegük. Az előző fordulóban a Füzesabony SC ellen sikerült otthon tartaniuk a három pontot.

Csapatunk az előző fordulóban nem tudott pontot szerezni a Bélkő SE-Bélapát elleni “hatpontos” mérkőzésen, így továbbra is a 13. helyet foglaljuk el a tabellán. A mérkőzésnek papírforma szerint nem mi vagyunk a esélyesei, de hazai pályán mindenképpen szeretnénk pontot szerezni a mérkőzésen

Az őszi szezonban Besenyőtelken 2-1 arányban nyert a hazai csapat.


– Az elmúlt mérkőzés nem úgy alakult, ahogy terveztük, ezért most kellene javítanunk. Nagyon nehéz meccsre számítok, mert ellenfelünk egyre jobb formában. Sajnos a héten hárman is megsérültek nálunk, de egyértelmű célunk a pontszerzés.

A mérkőzés játékvezetője: Dajkó Tamás

Asszisztensek: Májer Konrád, Gergely Márton


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella




 

Vélemény, hozzászólás?