Megyei I. o. – Pétervására látogatunk “hatpontos” mérkőzésre

 


Szombaton folytatódik a pontvadászat a megyei I. o. bajnkságban. Ellenfelünk ezúttal a Pétervására SC csapata lesz. A zárt kapus mérkőzés 17.00 órakor kezdődik Pétervásárán a Bocsi Attila Sporttelepen.


A Pétervására SE jelenleg a középmezőnyben található a tabella 9. helyén. Eddig 7 alkalommal győztek, 1 döntetlen és 11 vereség mellett. Az utóbbi fordulókban jó formát mutatnak, hiszen az utolsó 5 mérkőzésen 10 pontot szereztek. A legutóbbi fordulóban a magabiztosan győztek a Füzesabonyi FC otthonában.

Csapatunk legutóbb szerdán játszott a Felsőtárkány SC elleni pótolt mérkőzésen, ahol jó játékot mutatva 4-0-ra győzött a Felsővárosi Sporttelepen. Az eredménynek köszönhetően sikerült a 10. helyre előrelépni a tabellán. A Pétervására ellini találkozó igazi “hatpontos” mérkőzés, mivel egy pont és egy helyezés választja el a két együttest. A cél továbbra is a jó játék, valamint, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk, ezzel megerősítve jelenlegi pozíciónkat.

Az őszi szezonban szezonban az egri találkozón 3-0-ra nyert a Pétervására SC.



A mérkőzés játékvezetője: Dajkó Tamás

Asszisztensek: Lucián János, Sohajda László


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella




Vélemény, hozzászólás?