U13 – Vereség az utolsó fordulóban

 


Eger SE – DVTK 0-8 (0-4)

U13 kiemelt – 18. forduló

Eger, 2021.05.02.


– A 18. fordulóban a Diósgyőr korosztályos csapatát fogadtuk az Északi Sporttelepen. Nehéz mérkőzésre számítottunk és az is kerekedett ki belőle. Már az első perctől kezdve a vendégcsapat a kapunk elé szorított minket. Nem tudtunk kellőképpen felnőni a DVTK dinamikus játékához. 20. percig jól tartottuk magunkat! Jól szűkítettük a területet és próbáltunk fegyelmezetten védekezni, viszont az első gól után valami „megtört” a játékosokban és sorra kaptuk az olyan gólokat, amelyeket nem szoktunk kapni. Koncentráció nélkül nehéz bármilyen mérkőzésen is jól szerepelni. Kifejezetten örülök, hogy pár játékosomban ezen a mérkőzésen így is láttam azt a bizonyos „tulajdonságot”, amely csak előre viheti őket ebben a sportágban és az életben is egyaránt. Nem jól zártuk ezt a félévet, a tavaszi szezont. Gratulálok az egri „kisDobók”-nak az egész éves alázatos munkájukért. Gratulálok a Diósgyőr csapatának és további sok sikert kívánok nekik!

 

István Márk

 – A utolsó mérkőzésünket a bajnokesélyes DVTK-val játszottuk hazai pályán. Tudtuk, hogy erős csapatot fogadunk. Sajnos a mérkőzésen nem játszottunk jól, amit az eredmény is mutat. Nyomás alatt fociztunk, az ellenfél beszorított minket. Van hová fejlődni a labdakihozatoknél és a pontos passzoknál. Ösdzességében próbáltuk a saját játékunkat játszani, sajnos kevés sikerrel. Helyzeteinket, amik adódtak, azokat nem tudtuk kihasználni. További sok sikert mindenkinek!

Hajrá Eger!


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-DVTK)



 

Vélemény, hozzászólás?