Megyei . o. – A Maklári SE vendégeként folytatjuk a bajnokságot

 


Szombaton szurkolók előtt a Maklár SE vendégei leszünk. A találkozó 17.00 órakor kezdődik Makláron, a Adler Sándor Sporttelepen.


A Maklár SE jelenleg a tabella hátsó harmadában, a 10. helyen található. Eddig 7 alkalommal győztek, 3 döntetlen és 10 vereség mellett. Az utolsó öt mérkőzésükön 7 pontot sikerült begyűjteniük. Az előző fordulóban a Füzesabonyi SC vedégeként játszottak gólnélküli döntetlent.

Csapatunk továbbra is a 11. helyt foglalják el a bajnokságban, a 6 győzelemnek, 2 döntetlennek és 14 vereségnek köszönhetően. Az utóbbi öt fordulóban 6 pontot szerzett a csapat. Legutőbb hazai pályán súlyos vereséget szenvedtünk a Lőrinci VSC ellen, így van mit javítani.

Az őszi szezonban a Felsővárosi Sporttelepen 3-0-s győzelemmel tartottuk itthon a 3 pontot.


– Az igazság az, hogy a múlt heti mérkőzés végkimenetele igencsak arcon vágott minket – minden téren. Sajnos ismét egy napon játszunk az utánpótlás csapatainkkal, így a kiállítások miatt még nehezebb dolgunk lesz – már az összeállításnál is. A rengeteg negatív körülmény miatt csak egyetlen célunk lehet szombatra: elhozni a három pontot.

A mérkőzés játékvezetője: Májer Konrád

Asszisztensek: Széplaki Tibor, Nagy Ferenc


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella



SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK!

A sportrendezvényekre a hatályos kormányrendelet értemében 18 év feletti szurkolók csak védettségi- és
személyi igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be.

A 18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.



Vélemény, hozzászólás?