Megyei I. o. – A Felsővárosi Sporttelepen fogadjuk a Marshall-ASE csapatát

 


Szombaton újra hazai pályán játszik csapatunk, ahol az ellenfelünk a Marshall-ASE csapata lesz. A találkozó 17.00 órakor kezdődik a Felsővárosi Sporttelepen.


A Marshall-ASE csapata a tabella első felében a 6. helyet foglalja el. Eddig 10 alkalommal hagyták el a pályát, 5 döntetlen és 8 vereség mellett. Az utóbbi öt mérkőzésen meggyőző formát mutatva 12 pontot gyűjtöttek be és a 3. legtöbb gólt (50) rúgták a megyei I. o-ban. Legutóbb magabiztosan győztek hazai pályán győzték le a Füzesbonyi SC-t 5-2 arányban.

Csapatunknak az előző hétvégén sikerült győztesen elhagynia a pályát. A Maklári SE elleni győzelemmel sikerült a 11. pozíciónkat megerősíteni. Hazai pályán szeretnénk folytatni a Makláron elkezdetteket, cél a három pont meszerzése.

Az őszi szezonban Andornaktályán magabiztosan győzött a hazai csapat.


– Már a múlt hét sem volt könnyű. Viszont legalább azóta lett még két sérültünk és egy plusz eltiltottunk. Szóval csak egy dolog lebeghet a szemünk előtt: valahogy visszavágni az őszi vereségért és Egerben tartani a pontokat.

A mérkőzés játékvezetője: Pádár Szabolcs

Asszisztensek: Forgó Zsolt, Orosz Fruzsina


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella



SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK!

A sportrendezvényekre a hatályos kormányrendelet értemében 18 év feletti szurkolók csak védettségi- és
személyi igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be.

A 18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.



Vélemény, hozzászólás?